Az izraeli katonai hírszerzés volt vezetője szerint négy lehetséges forgatókönyv szerint alakulhat a konfliktus
Az izraeli katonai hírszerzés volt vezetője, Ámosz Jadlin szerint Izraelnek talán most volt utoljára lehetősége arra, hogy csapást mérjen az iráni atomprogramra. A prágai GLOBSEC biztonságpolitika konferencián tartott pódiumbeszélgetésen Jadlin arról beszélt, hogy 2010-ben merült fel először komolyabban egy Irán elleni támadás lehetősége, amikor még ő vezette a katonai hírszerzést, de állítása szerint az izraeli haderő akkor még nem állt erre készen. Most viszont megfelelő volt az időzítés.
Jadlin szerint a mostani esemény a Hamász 2023. október 7-i terrortámadására vezethető vissza, amit az izraeli hírszerzés kudarcának nevezett. Szerinte az is hiba volt, hogy Izraeli hosszú hónapokig tartó háborúba bonyolódott a Gázai övezetben, holott az izraeli katonai doktrína a gyors, rövid lefolyású háborúkra épül. Azt mondta, Izrael akkor ragadta vissza a kezdeményezést, amikor Libanonban megsemmisítő csapást mértek a Hezbollahra. Azt is mondta, hogy a Közel-Kelet problémáinak gyökere Irán, aki a különféle milíciáik segítségével több fronton is támadni tudta Izraelt.
Jadlin szerint négy lehetséges forgatókönyv szerint alakulhatnak a dolgok:
- További államok csatlakozása nélkül folytatódik egy izraeli-iráni háború;
- Irán elköveti azt a hibát, hogy amerikai célpontokat is támad, és ezzel még inkább belevonja az USA-t a konfliktusba;
- az ENSZ Biztonsági Tanácsa azonnali tűzszünetre szólítja fel a feleket, amit Kína és Oroszország sem vétóznak meg, így újrakezdődhetnek a tárgyalások a meggyengült Iránnal;
- a legvalószínűtlenebb eset pedig az, hogy Kína és Oroszország úgy döntenek, támogatják Iránt, és ezzel a háború globális konfliktussá válhat.
(444)
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!