Rekordszámú amerikai kért brit állampolgárságot egy év alatt

155

Soha nem érkezett még annyi brit állampolgársági kérelem az Egyesült Államokból, mint az idén március előtt eltelt egy éves időszakban – derül ki Nagy-Britannia belügyminisztériumának adataiból. A Guardian azt írja, egy év alatt több mint hatezer amerikai állampolgár kérte, hogy az Egyesült Királyság állampolgára lehessen, ami a legnagyobb szám az elmúlt húsz évben, amióta gyűjtik erről az adatokat.

A 2024 és 2025 márciusa között beérkezett 6618 kérelemből csak az utolsó két hónapban regisztráltak mintegy 1900-at, a január és március közötti időszak követte Donald Trump elnöki beiktatását. Emellett a 2025 első negyedévében beérkezett kérelmek száma az eddigi legmagasabb negyedéves adat volt.

Az viszont nem jelenthető ki, hogy feltétlenül a politikai klíma változása miatt vándorolnának minden eddiginél nagyobb számban Nagy-Britanniába az amerikaiak. A legtöbb kérelem ugyanis olyanoktól származott, akik házastársi vagy más családi kapcsolatukra hivatkozva kérnének állampolgárságot.

Vannak, akik szerint viszont valóban a Trump-kormány által előidézett viszonyok állhatnak a tendencia hátterében. Az emelkedés nem csak az amerikai állampolgárokra vonatkozik, hanem az Egyesült Államokban élő más nemzetiségűekre is. „A megkeresések nem feltétlenül a brit állampolgársággal kapcsolatosak, inkább az áttelepülésre való szándékról van szó” – mondta Zeena Luchowa bevándorlással foglalkozó szakember a New York Timesnak.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!