Romániai fiatalokat is érint, hogy kizárják a külföldi diákokat a Harvardról

Románia washingtoni nagykövetsége követi a Trump-adminisztráció pénteki döntésének következményeit, Andrei Muraru nagykövet a News.ro-nak elmondta, összesen 34 romániai diák tanul a rangos egyetem különböző programjaiban.

Követi a fejleményeket, a gyakorlatba ültetés módját és következményeit, közölte Románia washingtoni nagykövetsége, miután azonnali hatállyal visszavonták a Harvard Egyetem nemzetközi diák- és csereprogramjának tanúsítványát.

„Aggódunk ezeknek a figyelemre méltó fiataloknak a sorsa miatt, és amerikai partnereinkkel együtt mindent megteszünk, hogy tisztázzuk a helyzetüket és családjuk helyzetét” – közölte a nagykövetség és kérte azokat, akiknek sürgős konzuli segítségre lenne szüksége, hogy jelentkezzenek a román konzulátusoknál.

Arra is kérték a Harvardon tanuló romániai diákok közösségét, hogy továbbra is maradjanak kapcsolatban a nagykövetség képviselőivel.

A Harvard Egyetem alapképzésein, mesteri-, illetve doktori képzésein 34 romániai hallgató tanul, tudta meg a News.ro Andrei Muraru nagykövettől.

A New York Times több forrása szerint a kormányzat csütörtökön tájékoztatta az egyetemet, hogy leállították a külföldi diákok felvételét a Harvardra, amivel, a megvont támogatások után újabb finanszírozási nehézségeket okoznak az egyetemnek, írta a Telex.

A kormány lépését megerősítő minisztériumi sajtóközleményben azt írták, mindez azt jelenti, hogy a Harvard többé nem vehet fel külföldi diákokat, és a meglévő külföldi diákoknak át kell jelentkezniük más intézménybe vagy elveszítik a jogállásukat.

Az egyetem pénteken beperelte a Trump-kormányzatot a külföldi diákok kitiltása miatt.

Az idén körülbelül 6800 nemzetközi diák tanult a Harvardon, ami a hallgatói létszám 27 százalékát jelenti.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!