Zajlik az ukrán–magyar titkosszolgálati háború, nemrég a honvédség lelőtt egy drónt, amit egy tokaji radar észlelt

Zajlik az ukrán–magyar titkosszolgálati háború, nemrég a honvédség lelőtt egy drónt, amit egy tokaji radar észlelt
Forrás: Служба безпеки України / YouTube

2505

Egy hosszú hónapok óta zajló titkosszolgálati háború egyik állomásaként értékelik a Telex titkosszolgálati forrásai azt, hogy pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közölte: leleplezett egy magyar katonai kémhálózatnak nevezett szervezetet Nyugat-Ukrajnában, és letartóztatott két ügynököt.

A Kyiv Post ukrán lap és a svéd Svt Nyheter tévécsatorna is az SZBU-ra hivatkozva arról számolt be, hogy a letartóztatott két személyt állítólag a magyar titkosszolgálat toborozta az akciók végrehajtására. Korábban mindketten az ukrán hadsereg alkalmazásában álltak, most hazaárulással vádolják őket, írták.

Úgy tudjuk, péntek délelőtt az ügyben már elkezdődött egy diplomáciai egyeztetés Ukrajna és Magyarország között, de szinte biztosra vehető, hogy az ukrán lépés nem marad válasz nélkül az Orbán-kormány részéről. Ez cikkünk megjelenése után pár órával be is igazolódott: Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette, hogy Magyarország két ukrán diplomatát utasít ki kémkedés miatt. Az efféle válaszlépés a titkosszolgálati-diplomáciai világban nem számít rendkívülinek, mert általában így, már régóta látókörben lévő kémek kiutasításával reagál egy ország, ha hozzá kötődő kémeket fognak el külföldön.

Azt viszont az ukrán és magyar titkosszolgálati játszmákat ismerő források sem tudták lapunknak megmondani, mennyire helytálló az SZBU közlése, és egyáltalán kik lehetnek a letartóztatott személyek, akiket az ukránok magyar kémeknek neveznek. Pénteken Szijjártó Péter külügyminiszter is óvatossággal kezelendő, magyarellenes propagandának nevezte a kémkedés miatt letartóztatott ügynökök ügyét.

Drónokat detektált a tokaji radar

Az viszont egyöntetű vélemény, hogy ami zajlik, az egy hónapok óta – részben már a nyilvánosság előtt is ismertté vált – titkosszolgálati játszma része. Ugyanehhez a játszmához sorolják forrásaink azt az incidenst is, ami a múlt héten történt, de nem kapott nyilvánosságot: akkor a honvédség tokaji radarja Magyarországra berepülő drónokat detektált, ezek közül egyet le is lőttek. A magyarok azt gyanítják, hogy a drónok Ukrajnából érkeztek. Ezzel kapcsolatban a Telex kérdéseket küldött a honvédségnek.

A magyar–ukrán titkosszolgálati játszma első, nyilvánosságot kapott fejezete a parlament nemzetbiztonsági bizottságának februári ülése volt, ahol elhangzott, hogy az ukránok egy Orbán Viktor lejáratását célzó titkosszolgálati műveletet indítottak. Ez volt az a hír, amit a kormánymédia és néhány fideszes politikus alaptalanul összekapcsolt a Direkt36 által bemutatott Dinasztia című filmmel, azt sugallva, mintha a kormányfő családjának meggazdagodásáról szóló alkotás is ennek az ukrán műveletnek lett volna a része – a titkosszolgálati művelet részleteit ismerő források azonban a Telexnek cáfolták, hogy ilyen állítás elhangzott volna a bizottsági ülésen.

Azt viszont forrásaink állítják, hogy valóban zajlott egy művelet, és miután ezt a nemzetbiztonsági szervek megszellőztették, az ukrán szolgálatok is érezni kezdték a „törődést”. Úgy tudjuk, hogy komoly erőket mozgattak meg azoknak a forrásoknak a feltárása érdekében, amelyek a magyar szolgálatoknak súgnak.

Oroszország elleni szabotázs Budapest érintésével?

Egy ideig úgy tűnt, hogy a kedélyek csillapodnak, ám ez csak a látszat volt. Azok a műveletek, amelyek kezdetben polgári titkosszolgálati műveletek formájában jelentek meg, egy idő után átfordultak a katonai hírszerzés szintjére.

Ez a katonai vetület csúcsosodott ki a tokaji drónészlelésnél, de volt egy másik fejlemény is. A magyar szolgálatok olyan információkhoz jutottak, miszerint az ukránok bizonyos – nem Magyarország, hanem Oroszország ellen irányuló – szabotázsakciójukat Budapest érintésével akarják megvalósítani. A magyar fél arról szerzett információkat, hogy ezekhez az akciókhoz az ukránok Kárpátalján folytatnak kiképzéseket.

Hogy ezek az információk mennyire helytállóak, azt nem tudni, de már önmagában az, hogy egyáltalán ilyen adatok keletkeznek, jól mutatja, mennyire súlyosan megromlott a kapcsolat a két ország között.

Érdekek, kavarások

Ahogy egy korábbi cikkünkben már írtuk, a háborúban álló Ukrajnának nemzetbiztonsági érdeke lehet, hogy megpróbáljon olyan államokban kavarni, amelyekről úgy véli, a külpolitikájuk veszélyt jelent rájuk nézve, vagy sértik az érdekeit. Ukrajna szemében ilyen lehet az Oroszországgal kapcsolatban az EU-n belül különutas politikát képviselő Magyarország, Szlovákia vagy az EU-n kívül Szerbia. És persze ugyanígy – ennél jóval nagyobb erőforrásokkal – a másik háborús félnek, Oroszországnak is vannak ilyen műveletei Európa-szerte. De ez fordítva is igaz, tehát Magyarországnak is érdekében állhat Ukrajnában kavarni és információkat gyűjteni.

Mivel az ukrán hírszerzéssel szemben a magyar elhárítás is rendkívül aktív volt az utóbbi időszakban, forrásaink azt sem tartják kizártnak, hogy a pénteki bejelentéssel az ukránok úgynevezett „előcsapást” végeztek, azaz ők ütöttek először. Az akció előre tervezettnek és jól összehangoltnak tűnik, merthogy információnk szerint amikor péntek reggel a magyar vezetés értesült róla, a nemzetközi média már kérdéseket is küldött nekik.

Lévén, hogy az efféle titkosszolgálati játszmákban mindkét félnek, tehát az ukránnak és a magyarnak is érdekében állhat a másik besározása vagy éppen a dezinformáció, ezért ezekre a történetekre különösen igaz, hogy az információkat erős fenntartásokkal kell kezelni. Az viszont egyértelmű, hogy komoly a feszültség a két ország szolgálatai között, és az elmúlt időszakban Magyarországon is a korábbinál több ukrán hírszerzőt detektáltak. Valószínűleg az ukránok mostani lépésére is lesz egy válaszlépés – mondták forrásaink.

Ügynökök

Az ukránok pénteki lépésének akarva vagy akaratlanul, de van egy politikai olvasata, miután a Tisza Párt éppen csütörtökön tett közzé egy hangfelvételt. Ezen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 2023 áprilisában, vagyis bő egy évvel a háború kezdete után arról beszél, hogy a magyar kormány döntése értelmében szakítanak a békementalitással, és átállnak „a háború felé vezető út nulladik fázisára”. Bár a kontextus nélküli felvételből nem derül ki, milyen háborúról beszél a miniszter, kétségtelen, hogy a pénteki lépés azt mutatta, barátságtalan Ukrajna és Magyarország viszonya.

A pénteken őrizetbe vett ügynökök egyikéről az ukrán Unian hírügynökség szerint az ukrán szolgálat annyit árul el, hogy egy nő, a másikukról, hogy 40 éves, egykor a beregszászi körzetben szolgált katonaként, és alvó ügynök volt, akit még 2021-ben szerveztek be és tavaly szeptemberben aktiválták.

Az SZBU jelentése szerint a feladata az volt, hogy

  • megvizsgálja, milyen katonai felszerelést lehet venni Kárpátalja feketepiacain;
  • hogyan mozog a régióban a magyar lakosság;
  • milyen katonai erők állomásoznak Kárpátalján, mennyi harci és szállító jármű van a térségben;
  • milyen készültségi szinten vannak a rendfenntartó erők.

Az SZBU a Telegramon közölt videójában az egyik őrizetbe vett férfi vallomása is hallható. Eszerint magyar állampolgárságért folyamodott a konzulátuson, ahol vele kapcsolatba lépett a magyar elhárítás magyar állampolgárságú tisztje és pénzért beszervezte őt.

Egy lehallgatott telefonbeszélgetés is hallható, ahol a szlávos akcentussal, de magyarul beszélő férfi egy találkozót beszél meg egy, a magyart akcentus nélkül beszélő személlyel, aki a bejátszás alapján az SZBU szerint az ügynök magyar titkosszolgálati kapcsolattartója lehet.

Cikkünk eredeti címében az szerepelt, hogy a drónt a honvédség Tokajnál lőtte le, de a címet pontosítottuk arra, hogy a drónt a tokaji radar észlelte. 14:38-kor pedig frissítettük a cikket azzal, hogy Szijjártó Péter bejelentette: Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!