Egy szövetségi bíró az AP mellé állt azok után, hogy Trump kitiltotta a hírügynökséget az elnöki eseményekről
Egy szövetségi bíró kedden elrendelte, hogy a Fehér Ház tegye ismét lehetővé az Associated Press (AP) hírügynökség számára azt, hogy tudósíthasson az elnöki eseményekről – ezt maga a hírügynökség közölte. A bíró azzal érvelt, hogy az első alkotmánykiegészítés értelmében a kormány nem büntetheti a sajtót annak tartalma miatt.
Az ügy előzménye, hogy Trump egyik első elnöki rendeletében átnevezte a Mexikói-öblöt Amerikai-öböllé. Ez hivatalosan csak az USA-ra vonatkozik, a világ többi országa továbbra is az eddig használt nevén hivatkozik az öbölre. Az AP azonban továbbra is Mexikói-öbölként írt az öbölről, amiért Trump berágott, és kitiltotta a hírügynökséget az elnöki eseményeiről. Az AP emiatt perelt.
Trevor N. McFadden amerikai kerületi bíró – aki egyébként Donald Trump elnök kinevezettje – úgy döntött, a kormány nem torolhatja meg azt, hogy az AP nem hajlandó követni az elnök azon rendeletét, amely átnevezné a Mexikói-öblöt.
„Az első alkotmánykiegészítés értelmében, ha a kormány megnyitja ajtóit egyes újságírók előtt, legyen az az Ovális Iroda, a Keleti Terem vagy bármi más, akkor nem zárhatja ki azokat a véleményük miatt – írta McFadden. – Az alkotmány nem enged meg kevesebbet.”
„A kormány nem kínál más észszerű magyarázatot az AP-vel szembeni bánásmódjára – írta McFadden. – Az alkotmány tiltja a nézőpont szerinti diszkriminációt – még olyan nem nyilvános helyeken is, mint az Ovális Iroda.”
A bíró hangsúlyozta: döntése nem jelenti azt, hogy az AP automatikusan visszanyeri állandó hozzáférését minden elnöki eseményhez.
„A bíróság nem rendeli el, hogy a kormány állandó hozzáférést biztosítson az AP-nek az Ovális Irodához vagy bármely más sajtóeseményhez – írta McFadden. – Az AP-t nem illeti meg különleges bánásmód, de nem is bánhatnak vele rosszabbul, mint más hírügynökségekkel.”
A bíró hozzátette: a kormány továbbra is eldöntheti, mely sajtóorgánumoknak ad exkluzív interjút, vagy mely kérdésekre válaszol.
A döntés – bár csak előzetes intézkedés – győzelem az AP számára egy olyan időszakban, amikor a Fehér Ház több fronton is támadja a sajtót.
Nem világos, hogy a Fehér Ház azonnal életbe lépteti-e a döntést, vagy sem. A bíró egy hetet adott a kormánynak, hogy válaszoljon vagy fellebbezzen. A döntés után röviddel egy AP-riportert és fotóst nem engedtek be, amikor csatlakozni akartak a Fehér Ház sajtókonvojához.
Az AP február 11. óta van kizárva abból a szűk körből, amely tudósíthat Trump Ovális Irodában tartott eseményeiről vagy utazásairól az Air Force One fedélzetén, de más eseményekre is csak szórványosan engedték be a hírügynökséget.
„Örömmel fogadtuk a bíróság döntését – mondta Lauren Easton, az AP szóvivője. – A mai ítélet megerősíti a sajtó és a nyilvánosság alapvető jogát a szabad véleménynyilvánításra, kormányzati megtorlás nélkül. Ez a szabadság minden amerikai állampolgárt megillet.”
A Fehér Ház sajtótitkára, Karoline Leavitt – aki a per egyik alperese – nem reagált a megkeresésekre. A keresetet február 21-én nyújtották be Leavitt, a kabinetfőnök Susie Wiles és a helyettes kabinetfőnök Taylor Budowich ellen.
Trump második elnöksége alatt több fronton is agresszívan lépett fel a média ellen. A Szövetségi Kommunikációs Bizottság pereket indított az ABC, CBS és NBC News ellen. Megvonták az állami támogatást a Voice of America, a PBS és az NPR szolgáltatásoktól, mégpedig arra hivatkozva, hogy azok túlságosan liberális nézőpontot képviselnek.
Az AP továbbra is „Mexikói-öbölnek” nevezi a térséget, ahogy azt évszázadok óta teszik, még akkor is, ha Trump „Amerika-öblének” keresztelné át. Egyes médiumok igyekeznek kikerülni a problémát, egyszerűen csak „az öbölként” hivatkozva rá.
Julie Pace, az AP főszerkesztője a Wall Street Journalben azt írta: „Aki azt hiszi, hogy az AP pereskedése csak egy földrajzi név miatt zajlik, az gondolkodjon nagyobban. Ez arról szól, hogy a kormány szabályozhatja-e, mit mondunk.”
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!