Trump: Meg fogjuk szerezni Grönlandot, 100 százalék

1514

Grönland megszerzése érdekében minden az asztalon van – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök megerősítve, hogy szándéka teljesen komoly a sziget amerikai befolyás alá helyezésére. A grönlandi miniszterelnök, Jens-Frederik Nielsen viszont az írta, hogy az Egyesült Államok nem kapja meg a szigetet, áll az MTI összefoglalójában.

Trump az NBC News televíziónak vasárnapra virradóra adott telefoninterjúban kifejtette, hogy jó esélyt lát arra, hogy az Egyesült Államok katonai erő alkalmazása nélkül is eléri a célját,

„Meg fogjuk szerezni Grönlandot. Igen, 100 százalék” – mondta az elnök egy nappal azután hogy az alelnöke, J.D. Vance vezette delegáció látogatást tett a Dániához tartozó autonóm területen található amerikai katonai támaszponton.

Az alelnök a katonai támaszponton elmondott beszédében kifejtette, hogy Dánia az elmúlt 20 évben nem tette meg az elégséges lépéseket Grönland biztonságának garantálására, ezért a sziget mostanra kevésbé biztonságos, mint 30, 40 évvel ezelőtt. Kifejtette azt is, hogy Dánia nem tartotta a lépést, és nem biztosította az elégséges forrásokat a grönlandiak biztonságának megőrzésére a kínai, orosz és más nemzetek befolyásszerzési kísérleteitől sem. „Üzenetünk Dánia számára nagyon egyszerű: nem végeztek jó munkát” – mondta.

Az alelnök az Északi-sarkkörért zajló geopolitikai versennyel kapcsolatban megállapította, hogy Kína és Oroszország rendkívüli érdeklődést mutat az északi átjáró és a sarkvidéki hajózási útvonalak, valamint a sarkköri ásványkincsek iránt, de az Egyesült Államoknak azt kell biztosítania, hogy övé legyen a vezető szerep az északi sark térségében.

Jens-Frederik Nielsen megválasztott grönlandi miniszterelnök vasárnap Facebookon tett bejegyzésében utasította el azt, hogy a szigetet az Egyesült Államok megszerezze.

„Hadd mondjam ki világosan: az Egyesült Államok nem kapja meg Grönlandot. Senkié sem vagyunk. Magunk döntünk a jövőnkről. Nem szabad félelemből reagálnunk. Nyugalommal, méltósággal és összetartással kell reagálnunk” – írta.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök szerdán készül Grönlandra utazni, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatokat Dánia és autonómiát élvező területe között. Donald Trump amerikai elnök január 20-i hivatalba lépése óta többször jelezte, hogy szeretné, ha Grönland az Egyesült Államokhoz tartozna, és a törekvést amerikai nemzetbiztonsági érdekekkel magyarázta.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!