Százezrek tüntetnek Isztambulban a letartóztatott főpolgármester szabadon bocsátását követelve

7979

Szombaton újra több százezres tömeg gyűlt össze Isztambulban, hogy tiltakozzon Ekrem İmamoğlu főpolgármester letartóztatása miatt, és a szabadon bocsátását követelje – számolt be róla az MTI. A demonstráción felolvasták İmamoğlu levelét, amelyet a börtönből küldött. „Egyáltalán nincs bennem félelem, mert a nemzetünk egységes az elnyomóval szemben. Nem fogunk fejet hajtani az önkényuralom előtt” – üzente İmamoğlu, aki az isztambuli polgármesterség mellett a legnagyobb török ellenzéki erő, a Köztársasági Néppárt (CHP) elnökjelöltje is. İmamoğlut a múlt héten vették őrizetbe és függesztették fel hivatalából korrupció és terrorizmus támogatása vádjával.

„Minden ellenem tett lépésével Erdoğan elnök azt bizonyítja, hogy retteg az ellenfeleitől, és megfutamodik az elnökválasztás elől” – állt a bebörtönzött ellenzéki vezető levelében, amelyben azt is üzente, hogy „a félelem falai leomlottak, felálltak a fiatalok, felálltak a nők”.

A levél egy részét İmamoğlu hangján olvasták fel mesterséges intelligencia segítségével, illetve a kivetítőkön a korábbi beszédeiből játszottak le részleteket. Özgür Özel, a CHP párt elnöke a tüntetésen bejelentette, hogy a párt petíciót indít İmamoğlu szabadon engedését és előrehozott választásokat követelve. Az aláírások gyűjtését vasárnap kezdik el országszerte. Azt is elmondta, hogy addig folytatják a demonstrációkat, amíg nem teljesítik a követeléseiket.

Légi felvétel az isztambuli tüntetésről – Fotó: Handout
Légi felvétel az isztambuli tüntetésről – Fotó: Handout

A volt isztambuli főpolgármester őrizetbe vétele óta mindennap tömegek tüntetnek a török nagyvárosokban. Özel 2,2 millióra becsülte a szombati demonstrációkon részt vevő szimpatizánsok számát. A hatóságok azt közölték, hogy több mint 2000 embert őrizetbe vettek a tüntetésekkel összefüggésben, de a többségüket már szabadon engedték.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!