Már 1600 fölé nőtt a mianmari földrengés halálos áldozatainak száma

A mianmari földrengés halálos áldozatainak száma 1644-re emelkedett – közölte szombaton a kormányzó junta. Az AFP hírügynökség szerint 3408 ember megsérült a pénteki földrengésben.

A junta információs csoportjának közleménye szerint legalább 139 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván a pénteki 7,7-es erősségű rengés után.

Korábban az ország katonai juntája azt mondta, hogy a halálos áldozatok száma meghaladta az ezret.

Fotó: Anadolu / 2025 Anadolu
Fotó: Anadolu / 2025 Anadolu

A rengés erősségét mutatja, hogy még Kínában és Thaiföldön is érezték, egy Bangkokban épülő felhőkarcoló össze is omlott. A CNN szerint alig 12 perccel az első rengés után egy 6,4-es erősségű utórengés rázta meg Mianmart, és azóta még két, 4,6-os erősségű rengést mértek. A földrengés miatt legalább egy híd is leomlott. Az EU 2,5 millió eurós kezdeti gyorssegélyt küld a területre, Kína 82 tagú mentőcsapatot indított a helyszínre.

Az ilyen nagy rengések ritkák, de nem ismeretlenek a területen, ahol korábban több jelentős földrengést is regisztráltak. A régió szeizmikus aktivitása elsősorban az 1200 kilométer hosszú Szagaing-törésvonalhoz köthető, ami olyan nagyvárosokon halad át, mint a jelenlegi főváros, Nepjida, valamint Jangon és Mandalaj, az ország korábbi fővárosai. A rengés olyan erős volt, hogy Magyarországon is érzékelték a műszerek – írta a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!