Megszavazták a Pride-ot betiltó törvényjavaslatot Magyarországon

Megszavazta a Pride ellehetetlenítését célzó törvényjavaslatot a magyar parlament kormánypárti többsége kedd délután, írta a Telex. A jövőben tilos lesz olyan gyűlést tartani, amely a homoszexualitást népszerűsíti, a szervezőket és a résztvevőket akár 200 ezer forintos pénzbírsággal is büntethetik. A Fidesz a gyermekek védelmére hivatkozva korlátozza a gyülekezési jogot.
A javaslatot 136 igen, 27 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el az Országgyűlés. A gyülekezési törvény módosítását a Jobbik és a Mi Hazánk képviselői is támogatták, Orbán Viktor, Gulyás Gergely és Rogán Antal nem vett részt az ülésen, így nem is szavaztak.
A Momentum képviselői a szavazás előtt füstgyertyát gyújtottak, szovjet himnuszt játszottak, és Orbán-Putyin csókolózós fényképével szórták tele a Parlamentet a Telex beszámolója szerint.
A hétfő reggel benyújtott törvénymódosítást kivételes eljárásban, egy nap alatt tárgyalták. Annyira sürgős volt a módosítás, nem várták meg vele azt az Alaptörvény-módosítást, amely kimondja, hogy a gyermekek „megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz” való jog megelőz olyan régi alkotmányos jogokat is, mint a gyülekezés és véleménynyilvánítás szabadsága.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás