Reuters: Megölték az Iszlám Állam iraki és szíriai szárnyának vezetőjét

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Mohammed asz-Szudáni, Irak miniszterelnöke pénteken bejelentette, hogy az iraki biztonsági erők az Egyesült Államok vezette koalíció csapatainak segítségével megölték az Iszlám Állam (korábbi ISIS) iraki és szíriai szárnyának vezetőjét. A Reuters információi szerint az iraki kormányfő „Irak és a világ egyik legveszélyesebb terroristájaként” jellemezte az Abu Khadija néven ismert férfit.

Az Iszlám Állam egykori vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi 2014-ben kalifátust vezetett be Irak és Szíria területének egynegyedén. 2019-ben viszont az Egyesült Államok különleges erői végeztek al-Bagdadival. Az USA központi parancsnoksága tavaly már arról számolt be, hogy az Iszlám Állam megpróbálja újjászervezni összeomlott szervezetét. Ezt a parancsnokság arra alapozta, hogy a terrorszervezet 2024 első felében 153 támadást vállalt magára Irakban és Szíriában.

Mint írtuk, Donald Trump amerikai elnök még februárban megölette az Iszlám Állam egyik vezetőjét és annak társait Szomáliában.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!