Izrael leállította a Gázai övezet áramszolgáltatását
Izrael megszüntette a Gázai övezet áramszolgáltatását vasárnap – írta az AP amerikai hírügynökség. A lépés miatt jelentősen csökkent egy tengervízből ivóvizet előállító sótalanító telep működése.
A döntést Eli Cohen izraeli energiaügyi miniszter jelentette be, közölve, hogy „elég a beszédből, itt a cselekvés ideje”. Izrael ezzel akarja rávenni a Hamászt a még náluk lévő túszok szabadon engedésére – írta a BBC. Úgy tudni, hogy a Hamász 24 élő izraeli túszt tart fogva, valamint 35 másik túsz holtteste van náluk.
A lépést azután tették, hogy Izrael az előző héten leállította a segélyek bejuttatását a Gázai övezetbe, miután kiderült, hogy a Hamász nem egyezett bele a január közepe óta tartó tűzszüneti megállapodás első szakaszának meghosszabbításába.
Az izraeli kormány nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy ivóvíz-szolgáltatást is leállítják – írta a BBC.
Egy izraeli tisztségviselő a The Times of Israel című izraeli lapnak elmondta, hogy Cohen döntése nem olyan drámai, mint amilyennek tűnik, mert Izrael már a Hamász támadása után leállította a terület áramszolgáltatását, de novemberben újra elektromossággal láttak el egy sótalanító telepet. A tisztségviselő közlése szerint most annak a telepnek az áramellátását állították le.
Az áramszolgáltatás leállítása miatt csak generátorokkal tud működni a sótalanító telep, ami naponta 18 ezer köbméter ivóvizet állított elő – mondta el az AP-nek egy palesztinokat segítő izraeli szervezet. Mostantól azonban csak 2500 köbméter ivóvizet képes termelni.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!