Alig több mint fél év után egyes döntéshozók számára is világossá vált, hogy nem működik a Csák János korábbi miniszter által tavaly július elsejével létrehozott Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNM KK), írta a kormány kultúrpolitikáját ismerő forrásokra hivatkozva a Hvg.hu. A lap szerint a kultúrpolitika irányítói meg akarnak szabadulni az MNM KK-t vezető Demeter Szilárdtól.
Az MNM KK a Magyar Nemzeti Múzeumot (MNM), az Iparművészeti Múzeumot, a Magyar Természettudományi Múzeumot, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumot, a Petőfi Irodalmi Múzeumot és az Országos Széchényi Könyvtárat (OSZK) foglalja magába.
„Demeter Szilárd koncepciója az volt, hogy felfúj egy lufit, és azt várta, hogy majd a finanszírozás is megjön hozzá, csakhogy ez nem történt meg” – idézi a közgyűjteményi területet ismerő egyik kormányzati forrását a Hvg.hu.
Az összevonás óta az egyes múzeumokat a megszorítások miatt még rosszabbul finanszírozzák, ráadásul még az új irányító szerv költségei is terhelik őket és felmondási hullám indult el a közgyűjteményi központban, írja a lap, hozzátéve, hogy Demeter elnökségét az is beárnyékolja, hogy egy hekkertámadás miatt súlyos adatveszteség érte a Nemzeti Régészeti Intézet (NRI) szervereit, illetve, hogy a Fejedelmek aranya című kiállítás magyarországi múzeumokból kölcsönvett anyaga egy időre Marosvásárhelyen rekedt a román hatóságok szállítást érintő szokatlanul szigorú követelései miatt, és a megoldás – a Magyar Nemzeti Bank páncélautójának bevetése – több mint három hónap után született meg.
Demeter Szilárd, bár a Hvg.hu megkeresésére nem válaszolt, a 24.hu-nak reagált. „Csodát utoljára kétezer éve tett egy ember, és nem én vagyok a következő csodatevő” – mondta, és elismerte, hogy a közgyűjteményi központ eddigi működése nem sikeres, aminek oka szerinte a finanszírozás hiánya. „Nem, nem érzem, nem is érezhetem sikeresnek a közgyűjteményi központ eddigi működését, mert hiába készítettük el a fejlesztési stratégiánkat, ha még a mínusz nullához is sok milliárd forint hiányzik és ez több évtizedes alulfinanszírozottság következménye” – idézte Demetert a 24.hu.
Az MNM KK elnöke azt is mondta, hogy a régóta fennálló alulfinanszírozottságot nem lehet egyik napról a másikra helyrehozni, de ettől még „napi 48 órában” dolgoznak, göngyölítik fel az ügyeket, a szekrényből kieső csontvázakat (egész temetőket) meg nem teszik vissza.
A Telexnek küldött válaszában Demeter Szilárd azt írta, semmiféle kritikát nem kapott Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztertől. Azt is közölte, hogy a közgyűjtemények anyagi nehézségeit már többször jelezte Hankónak, és ezek a problémák nem az elmúlt években, hanem az elmúlt évtizedekben keletkeztek, eddig pedig sokszor inkább szőnyeg alá söpörték őket. A nagy problémákat leszámítva „holnap el tudnánk költeni 15 milliárd forintot csak a lehetséges vis maior-helyzetek elhárítása céljából” – idézte Demetert a Telex.
A Hvg.hu már januárban is írt arról egy birtokába került belső levelezésre hivatkozva, hogy egyre súlyosabb anyagi és irányítási gondokkal küzdenek a Demeter Szilárd által irányított közgyűjtemények. Az egyik levél szerint Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter „kötelezettségvállalási korlátozások” címén megszorításokat rendelt el, amelyek abban álltak, hogy a működési célú kötelezettségvállalásokat is csak az első számú vezető engedélyezhet. Demeter akkor a Telexnek úgy reagált, hogy „a felelős és átlátható gazdálkodás érdekében külön utasításban szabályozta az intézmény személyügyi kiadásait”.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!