Volodimir Zelenszkij az X-en tett közzé egy posztot a botrányosan sikerült washingtoni találkozó után. A találkozó drámai és teljesen szokatlan volt diplomáciai szempontból. Zelenszkij nyíltan visszavágott Trumpnak és alelnökének, J.D. Vance-nek, amikor azok Ukrajna háborús helyzetét és az amerikai segítség szükségességét kérdőjelezték meg. A vita gyorsan elfajult: Vance szerint Zelenszkij tiszteletlenül viselkedett az Ovális Irodában, míg Trump egyértelműen fölényesen és lekezelően bánt vele, azt állítva, hogy Ukrajna „rossz lapokat játszik” és „a harmadik világháborúval hazardírozik”.
A bejegyzésben Zelenszkij többek között azt írja, hogy Amerika segítsége létfontosságú volt a túlélésük szempontjából, és ezt ő is elismeri. Úgy véli, a nehéz párbeszéd ellenére stratégiai partnerek maradnak, de őszintének és egyenesnek kell lenniük egymással, hogy valóban megértsék a közös céljaikat.
„Nagyon fontos számunkra Trump elnök támogatása. Ő véget akar vetni a háborúnak, de senki sem akarja a békét jobban, mint mi. Mi éljük át ezt a háborút Ukrajnában. Ez a szabadságunkért, a puszta túlélésünkért folytatott harc” – írja Volodimir Zelenszkij.
Hozzátette, hogy Oroszország nemcsak területeket támadott meg, hanem ukrán emberek életét is elvette, ezért a háború nem pusztán politikai vagy katonai kérdés, hanem emberi tragédia is. Ukrajna azt várja az Egyesült Államoktól, hogy határozottabban álljon ki mellette, és következetesen érvényesítse a „béke erővel” elvet Putyinnal szemben.
Hogy a Kremlnek mennyire jött jól a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!