Trump bejelentette, hogy Amerika átvenné a Gázai övezetet, ahol a Közel-Kelet riviéráját akarják felépíteni
Az Egyesült Államok kész átvenni a Gázai övezet feletti irányítást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, Washingtonban. Trump azt is mondta, hogy a Gázai övezetben élő palesztinoknak el kell hagyniuk a területet, ez több mint egymillió ember kitelepítését jelentené – írta a CNN.
Trump elképzelése szerint az Egyesült Államok hosszú távon tulajdonosi helyzetbe kerülne a Gázai övezetben, ami szerinte stabilitást hozna a Közel-Keletnek. Az elnök azt mondta, vállalnák, hogy újjáépítik és fejlesztik a területet, amely az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet közötti, 15 hónapja tartó háború során szinte teljesen megsemmisült. „Miénk lesz a terület, és mi leszünk a felelősek azért, hogy az összes veszélyes fegyvert és a fel nem robbant bombákat hatástalanítsuk. A területet a földdel tesszük egyenlővé, és megszabadulunk a lerombolt épületektől” – mondta Trump, aki nem zárta ki, hogy amerikai katonákat fognak Gázába küldeni.
Trump a sajtótájékoztatón azt mondta, „alaposan, sok hónapon át” tanulmányozta ezt az ügyet. „Ezt a döntést nem könnyelműen hoztuk meg. Mindenki, akivel beszéltem, imádja az ötletet, hogy az Egyesült Államok birtokolja azt a földdarabot. Fejleszteni fogjuk és munkahelyek ezreit teremtjük meg” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy
a „Közel-Kelet riviéráját” akarják ott felépíteni.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter a X-oldalán kijelentette, hogy a Hamászt el kell távolítani a Gázai övezetből, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok „készen áll újra széppé tenni Gázát”.
Trump veje már tavaly erről beszélt
Jared Kushner, Donald Trump veje már egy tavaly februárban beszélgetésen felvetette ezt az ötletet A Harvard Egyetemen tartott beszélgetésen a Gázai övezet „nagyon értékes” vízparti ingatlanfejlesztési potenciáljáról beszélt, közölve, hogy a Gázai övezetből ki kellene telepíteni a civileket, és „ki kéne pucolni” a területet. Erről itt olvashat bővebben.
Palesztinok is visszamehetnek
Az amerikai elnök jelezte, egy olyan Gázai övezetet képzel el, ahol nem csak palesztinok élnek. A CNN beszámolója szerint Trump közölte, hogy „palesztinok is élhetnek ott, sokan élhetnek majd ott”.
Trump szerint a Gázai övezetben élő 1,8 millió ember számára jó életkörülményeket ajánlanának fel, valamint Jordániában és Egyiptomban építenének településeket a palesztin lakosság számára. Korábban mindkét ország ellenezte ezt a tervet.
A Hamász azonnal elutasította a palesztinok kitelepítéséről szóló javaslatot. A Gázai övezetet irányító szervezet egyik magas rangú tisztségviselője, Szami Abu Zuhri „abszurdnak” és „nevetségesnek” nevezte az ötletet. Kijelentette, hogy a terv csak „káoszt és feszültséget fog szítani” a területen, hozzátéve, hogy a gázaiak nem fogják hagyni, hogy megvalósuljon – írta a New York Times.
Egy arab diplomata a CNN-nek kijelentette, hogy „1,8 millió ember Gázában ellenállna egy ilyen tervnek, és nem lenne hajlandó távozni”. Trump arra a kérdésre, hogy erővel távolítaná el őket, ha nem mennének el önként, kijelentette, hogy „nem hiszem, hogy nemet mondanának nekem”. Beth Sanner egykori amerikai helyettes nemzeti hírszerzési igazgató a CNN-nek kijelentette, hogy a Gázai övezetben élők többsége nem lesz hajlandó elmenni, és ez azt jelentheti, hogy az Egyesült Államoknak kell majd fellépnie, mert „egy arab hadsereg sem lesz hajlandó elvinni őket akaratuk ellenére a szülőföldjükről”.
„Őrült és veszélyes” ötlet
Az amerikai kongresszus demokrata tagjai erőteljes szavakkal ítélték el Trump tervét, míg a republikánusok igyekeztek inkább nem reagálni rá.
Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor „érdekes felvetésként” jellemezte, közölve: nem hiszi, hogy a dél-karolinaiak annyira lelkesek lennének amerikai katonákat küldeni Gáza elfoglalására. Thom Tillis és John Corny szenátorok pedig megkerülték a válaszadást, közölve, hogy még nem látták a közleményt, és még nem tudják, mit reagáljanak rá.
Richard Blumenthal demokrata szenátor „őrültnek” nevezte az ötletet, hozzátéve, hogy „ezt idézhetik is”. Jeanne Shaheen, a szenátus külügyi bizottságának legmagasabb rangú demokrata tagja szerint „ez nem áll Amerika érdekében”, míg a bizottság egy másik demokrata tagja, Chris Coons szerint Trump javaslata „sértő, őrült, veszélyes és ostoba”.
Az amerikai kongresszus egyetlen palesztin származású tagja, Rashida Tlaib közben kijelentette, hogy „Trump nyíltan etnikai tisztogatásra szólított fel” Gázában.
„Izrael történetének legnagyobb barátja”
Az MTI beszámolója szerint Trump arról is beszélt, hogy hamarosan több országgal bővülhet az izraeli–arab megbékélésről szóló békeegyezmények rendszere, az Ábrahám-egyezmények köre. „Szükségünk van a Közel-Kelet stabilitására” – mondta az elnök.
![Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatója 2025. február 4-én a Fehér Házban – Fotó: Bryan Dozier / Middle East Images / AFP](https://assets.telex.hu/images/20250205/1738732430-temp-ogBBLi_cikktorzs:xl.jpg)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy Izrael és Szaúd-Arábia között a közeljövőben létrejöhet a megbékélésről szóló egyezmény, amit az Egyesült Államok támogat. A Gázai övezet jövőjével kapcsolatban az izraeli kormányfő megismételte, hogy a terület a jövőben nem jelenthet fenyegetés Izrael számára. Trump elképzeléséről azt mondta, hogy megfontolásra érdemes.
Netanjahu „Izrael történetének legnagyobb barátjaként” jellemezte Trumpot, és azt mondta, hogy az Izraellel kapcsolatos elnöki lépéseit ott folytatta, ahol négy évvel korábban abbahagyta. Méltatta Trumpot, amiért olyan fegyvereket ad át Izraelnek, amelyek szállítását az előző amerikai adminisztráció felfüggesztette, és annak is örül, hogy az Egyesült Államok kilépett a palesztinokat segélyező ENSZ-szervezetből, az UNRWA-ból.
Az orosz–ukrán háború lezárására vonatkozó kérdésre válaszolva Trump úgy fogalmazott, hogy „nagyon jó és konstruktív tárgyalások zajlanak az oroszokkal és az ukrán vezetéssel”, valamint megismételte, hogy a legfontosabb a harcok lezárása és az emberek halálának megállítása.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!