Putyin hajlandó a párbeszédre, Netanjahu pedig a béke korszakáról beszélt Trump beiktatása után

Vlagyimir Putyin orosz elnök gratulált Donald Trumpnak a hétfői beiktatása előtt. Putyin arról is beszélt, hogy hajlandó a párbeszédre a következő elnöki adminisztrációval – írta meg a Moscow Times.

„Halljuk [Trump] kijelentéseit a harmadik világháború megakadályozásának szükségességéről. Kétségtelenül üdvözöljük ezt a szándékot, és gratulálunk a megválasztott amerikai elnöknek”

– mondta Putyin az oroszországi Biztonsági Tanács ülésén. Az orosz elnök szerint a Biden-adminisztráció miatt szakadt meg a közvetlen kapcsolat a két ország között. Putyin azt mondta, Moszkva „soha nem utasította vissza ezt a párbeszédet”, és készen áll együttműködni bármelyik amerikai kormányzattal. Az orosz elnök hozzátette, hogy a bilaterális kapcsolatoknak az egyenlőségen és a kölcsönös tiszteleten kell alapulniuk. Putyin Trump novemberi győzelmére először hűvösen reagált, de később nyilvánosan gratulált neki, és kijelentette, hogy kész beszélni vele. Azóta többször is felmerült, hogy a két vezető leül tárgyalni az orosz-ukrán háborúról, de a CNN hétfőn azt írta, Trump a következő napokban tárgyalni akar Putyinnal.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is gratulált Trumpnak, és azt mondta, hogy az amerikai-izraeli szövetség „legszebb napjai” jönnek. A CNN egy izraeli tisztviselőtől megtudta, hogy Netanjahu a következő hetekben Washingtonba látogat és találkozik Donald Trumppal.

„Első elnöki ciklusa áttörő pillanatokkal volt tele a két országunk közötti nagy szövetség történetében”

– mondta Netanjahu a beiktatott elnöknek küldött, angol nyelvű üzenetében. A Times of Israel szerint az izraeli kormányfő ezzel arra utalt, hogy Trump az első ciklusa alatt kilépett az iráni atomalkuból, átköltöztette az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe, és elismerte Izrael területének a Golán-fennsíkot. Netanjahu szerint Trumppal a béke és a jólét új korszakát nyitják meg a Közel-Keleten. Az izraeli miniszterelnök azt is megköszönte Trumpnak, hogy szorgalmazta a gázai tűzszünet elérését. Netanjahu hozzátette, várja, hogy együtt dolgozhassanak az elnökkel az izraeli túszok szabadon engedésén és a konfliktus lezárásán. A tűzszünet elérésének hátteréről ebben a cikkben írtunk bővebben.

A CNN szerint Justin Trudeau kanadai miniszterelnök gratulált Trumpnak a beiktatáshoz, és azt mondta, Kanada várja az együttműködést az új amerikai kormánnyal, „miközben védi és óvja a kanadaiak érdekeit”.

„Kanada és az Egyesült Államok a világ legsikeresebb gazdasági partnerségével rendelkezik. Egymás legnagyobb kereskedelmi partnerei vagyunk, olyan kapcsolatunk van, amely munkahelyek millióit teremti meg, milliárdos befektetéseket vonz a kontinensre, és biztonságban tartja népünket”

– írta Trudeau a közleményében. A kanadai kormányfő még január 6-án jelentette be, hogy lemond pártvezetői és miniszterelnöki posztjáról, amint a Liberális Párt kiválasztotta az utódját. Trump korábban többször is felvetette, hogy Kanada 51. tagállamként csatlakozhatna az Egyesült Államokhoz.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Kövess minket Facebookon is!