Megalakulásakor máris beperelhetik a DOGE-ot

Donald Trump egyik ellentmondásos döntése volt, hogy a kormányzati költések visszanyeséséért felelős kormányzati ügynökség vezetésével Elon Musk techmilliárdost bízta meg. Musk hatékonysági hatósága, a vicceskedő DOGE rövidítésű intézmény azonban rögtön megalakulása után egy perrel néz szembe. A Washington Post megszerzett egy 30 oldalas keresetet, amit egy nemzetbiztonsági ügyvédekből álló szervezet írt, és ami szerint a DOGE megszegni készült egy 1972-es törvényt. E jogszabály alapján a kormányzati tanácsadó testületeknek (röviden: FACA) szigorú szabályokat kell követniük.

Többek közt kiegyensúlyozottnak kell lennie a szervezet képviseletének (itt vélhetően a pártok szerinti balanszról van szó), találkozóit rögzíteni kell és be kell engedni oda a nyilvánosságot, a kongresszusnak benyújtani az alapító iratot és így tovább. Musk szerint csak technikai oldalról tudják támadni a DOGE-ot, hogy ezzel delegitimizálják őt és szervezetét. De érdemes hangsúlyozni, a nadrágszíjhúzó kormányzati szerv még nem létezik, szóval csavarhatnak egyet a működésén, hogy megfeleljen a kereset által kifogásoltaknak.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Kövess minket Facebookon is!