Ferenc pápa jókívánságait és egy Trumppal szembenálló bíborost is küldött Washingtonba
Ferenc pápa jókívánságait fejezte ki Donald Trumpnak a washingtoni elnöki beiktatás előtt küldött hétfői üzenetében. Az egyházfő azt írta: imádkozni fog azért, hogy Isten „bölcsességet, erőt és támogatást” adjon Trumpnak az elnöki hivatal betöltése alatt. Így fogalmazott:
„Kívánom, hogy az elnöksége alatt az amerikai nép felvirágozzon, és mindig egy igazságosabb társadalom építésére törekedjen, ahol nincs helye a gyűlöletnek, a diszkriminációnak vagy a kirekesztésnek.”
Hozzátette, kéri Istentől, hogy irányítsa Trump azon erőfeszítéseit is, amik a béke és a népek közi megbékélés előmozdítását szolgálják – írja az MTI.
Eközben a Hill arról ír, Ferenc a választási eredmények nemrég történt kongresszusi szentesítésekor nevezte ki Robert W. McElroy bíborost washingtoni érseknek. A lap szerint a pápa és az amerikai elnök kapcsolata hagyományosan jó volt, Joe Biden elnöksége végén még ki is tüntette Ferencet. Azonban Trump azt a Brian Burchöt nevezte ki vatikáni nagykövetének, aki a szerinte túl progresszív pápa heves kritikusa.
Ferenc pápa kinevezettje, McElroy bíboros osztja a pápa inkluzivitást hangsúlyozó nézeteit, miszerint egyházi posztot kaphatnak a melegek, elváltak, újraházasodottak és nők is. McElroy ráadásul nem osztja az amerikai klérus véleményét az abortusztilalom fontosságáról, szerinte nagyobb gond a rasszizmus, a szegénység, a bevándorlók helyzete és a klímaváltozás – ezzel a Trump-kormány princípiumaival szembe is megy. A bíboros a Hill szerint korábban is kritizálta Trumpot, például a bevándorlók kitoloncolási szándéka miatt.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!