Korábbi főtanácsadója szerint Trump megtörte az amerikai oligarchákat
2025. January 19. – 17:34
Steve Bannon szerint a Donald Trump beiktatásán részt vevő techmogulok és milliárdosok annak a jele, hogy egykori főnökének sikerült megtörnie az amerikai oligarchákat, írja az Axios. Bannon egy ideig Trump főtanácsadója volt az első elnöki ciklusában, azonban hamar kegyvesztetté vált, nemrég pedig börtönben is ült.
Az egykoron nagy elérésű, az alt-right mozgalom beindításában kulcsszerepet játszó Breitbart vezetője jó ideje nagyon kritikus a Trumphoz dörgölőző techoligarchákkal, különösen Elon Muskkal. Az olasz Corriere della Serának adott interjújában Muskot egy „igazán rossz emberként” jellemzi. Egy másik interjúban pedig arról beszélt, hogy Musk, Mark Zuckerberg és Jeff Bezos nem oligarchákként jelennek majd meg a Fehér Házban az elnöki beiktatáson, hanem mint olyan üzletemberek, akiknek esdekelniük kell Trump előtt.
Bannon nemrég szabadult négy hónapos börtönbüntetéséből, amit azért kapott, mert nem volt hajlandó együttműködni a Capitolium ostromát vizsgáló képviselőházi bizottsággal. Éppen ezért is érdekes, hogy Zuckerberget például szimplán bűnözőnek titulálja, aki bármelyik pillanatban oldalt válthat az érdekeitől függően. Ahogy egyébként tette nemrég, hiszen azután, hogy Trumpot hosszú ideig letiltotta a Meta felületeiről, az elmúlt hetekben már igyekezett minden létező kommunikációjával az új amerikai elnökségnek megfelelni, és megszünteti például a tényellenőrzést a Facebookon.
A nagy amerikai techcégek vezetői az elmúlt hetekben látványosan igyekeztek Trump kegyeibe férkőzni, és egymást túllicitálva fejet hajtani az új amerikai vezetés előtt. Trump elnöki beiktatására egymillió dollárt adományozott többek között Bezos (Amazon), Zuckerberg (Meta) és Tim Cook (Apple) is, illetve a Google, a Microsoft, az Uber és az OpenAI is.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!