Vizsgálják, terrortámadás lehetett-e a Tesla felrobbantása a Trump Hotel előtt
Egy ember meghalt, hét másik pedig könnyebben megsérült január elsején, amikor egy Tesla Cybertruck felrobbant, majd kiégett a Las Vegas-i Trump Hotel bejárata előtt. Ugyanaznap legalább tízen meghaltak, amikor az ünneplő tömegbe hajtott egy teherautó New Orleansban, ezt az esetet mind a hatóságok, mind New Orleans polgármestere terrortámadásként kezelik – és mivel mindkét eset ugyanaznap történt, az FBI azt a lehetőséget sem zárja ki, hogy a Las Vegas-i eset is terrortámadás lehetett. Jeremy Schwartz nyomozó szerint ugyanakkor valószínűbb, hogy a Trump Hotel előtti támadás izolált eset, nem egy sokak által szervezett támadás.
A hatóságok azt is vizsgálják, hogy a két támadás között lehet-e összefüggés – írja a Sky News. A hírek szerint a New Orleansban és a Las Vegasban történt támadáshoz is ugyanattól a cégtől vették bérbe a járműveket.
A hatóságok túl sok részletet még nem osztottak meg a történtekről, de van már információjuk arról, hogy ki bérelte a Tesla Cybertruckot, illetve azt is tudni lehet, hogy a Teslát Coloradóban bérelték ki, innen érkezett Las Vegasba helyi idő szerint 7:30-kor, majd cirkálni kezdett le-föl a Las Vegas Boulevardon, végül pedig megállt a Trump Hotel előtt.
Elon Musk a történtek után az X-en egyértelművé tette, hogy nem elektromos vagy más, az autóban keletkező hiba okozta a robbanást, hanem az autóban elhelyezett gázpalackok és más robbanóanyagok álltak a történtek mögött.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!