Megölte az Iszlám Állam vezetőjét az amerikai légierő

2024. december 20. – 18:00

Másolás

Vágólapra másolva

Precíziós légicsapásban megölte az amerikai légierő Abu Juszifot, az Iszlám Állam (korábbi ISIS) vezetőjét – írja az izraeli Jerusalem Post az USA közel-keleti parancsnokságára, a CENTCOM-ra hivatkozva. A csapásban egy meg nem nevezett másik dzsihadista is életét vesztette.

Az amerikai támadás Szíria Deir ez-Zór régiójában történt, ami a szír polgárháború utóbbi hetekben történt fellángolása (majd kialvása) idején többször is gazdát cserélt az amerikaiak támogatta, kurd vezetésű erők, az Iszlám Állam és a Tahrír as-Sám iszlamista, Nyugat-Szíriát felszabadító szervezet között (akikkel már Washington is kapcsolatba lépett).

A CENTCOM jelezte, ez a légicsapás is része az elköteleződésüknek régió biztonsága mellett, hogy megakadályozzák a terroristákat civilek és katonai létesítmények elleni támadásokban. Hozzátették, a légicsapás olyan helyszínen történt, amit korábban Bassár el-Aszad szír diktátor hadserege és a távozóban lévő orosz haderő közösen ellenőrzött.

Michael Erik Kurilla, a CENTCOM főparancsnoka azt nyilatkozta, az ISIS célja annak a 8000 volt emberének a kiszabadítása, akik jelenleg a kurd területeken börtönökben raboskodnak. A Jerusalem Post megjegyzi, az amerikaiak pár napja 12 ISIS-tagot likvidáltak Szíriában.

Eközben a BBC arról írt pénteken, hogy az amerikaiak hivatalos delegációt küldtek Damaszkuszba, elvileg sajtótájékoztatót is tartottak volna, de biztonsági aggályokra hivatkozva ezt lefújták. Ezek után közölték Abu Juszif halálhírét online. A delegáció azért lehet fontos mérföldkő, mert a Szíria jó részét az Aszad-rezsim alól felszabadító, dzsihadista gyökerekkel bíró Tahrír as-Sám még mindig terrorszervezetnek számít Washingtonban, pedig mindenkit igyekeztek biztosítani, nem bántják majd a szíriai kisebbségeket, Szíriából nem lesz Afganisztán. Mindenesetre tíz éve nem járt amerikai küldöttség Damaszkuszban, már ez is előrelépésnek számít.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!