Zelenszkij: Ukrajna nem fog kapitulálni, azt hiszem, ezt Donald Trump is megérti

2024. december 2. – 12:14

Másolás

Vágólapra másolva

„Ukrajna részéről nem lesz kapituláció. Ez tény, és azt hiszem, ezt Donald Trump is megérti” – mondta Volodomir Zelenszkij ukrán elnök a japán Kyodo hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Zelenszkij beszélt arról is, hogy Ukrajna diplomáciai úton törekszik az Oroszországgal vívott háború befejezésére és a megszállt területek visszaszerzésére. Ezekre viszont csak akkor kerülhet sor, ha az ország NATO-tagsága biztossá válik – tette hozzá.

Zelenszkij arról is beszélt, hogy az oroszok előrenyomulása miatt nem elégséges az Ukrajnának nyújtott külföldi támogatás. Az ukrán elnök szerint a háború „bonyolult időszakban” van. Szerinte viszont a diplomáciai megoldáshoz kell az is, hogy Ukrajna elég erőt tudjon felmutatni ahhoz, hogy Oroszországot eltántorítsa egy újabb agressziótól: ehhez nélkülözhetetlen az ország NATO-tagsága Zelenszkij szerint.

Az ukrán elnök kitért arra is, hogy a kurszki régió visszafoglalására Nyugat-Oroszországba vezényelt 12 ezer észak-koreai katona egy része már meghalt vagy megsebesült. Zelenszkij kiemelte, ezeket a katonákat „vitathatatlanul ágyútöltelékként” vetette be Moszkva a harcokban. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy hosszú távon Ázsiában és a világ más részein is hatása lehet annak, hogy az észak-koreai katonákat az orosz hadsereg tényleges háborús körülmények között képezte ki, így a modern hadviseléssel kapcsolatos ismeretekkel és harci tapasztalatokkal térnek majd haza.

Nemrég újabb szakaszához ért az elmúlt hetekben a háború azzal, hogy orosz oldalon, Kurszkban megjelentek az észak-koreai katonák, amire válaszul nyugati hozzájárulással Ukrajna egyre szélesebb körben vetheti be nagyobb hatótávolságú fegyvereit, feltéve, ha lesz elég. A helyzetet azonban Donald Trump is befolyásolhatja: lapunk erről is kérdezte Kijevben Zelenszkij tanácsadóját, az interjút itt olvashatja.

(MTI)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!