Átadták a Notre-Dame-székesegyházat, Macron és a felújítás összes munkása jelen volt

2024. november 29. – 15:27

Átadták a Notre-Dame-székesegyházat, Macron és a felújítás összes munkása jelen volt
A felújított katedrális homlokzata az átadás napján – Fotó: Sarah Meyssonnier / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Először volt látható a felújított Notre-Dame katedrális Párizsban, amely 2019-ben súlyosan megrongálódott egy tűzvészben. Emmanuel Macron francia elnök körbejárta a felújított épületet, és beszédet mondott a hivatalos megnyitó előtt bő egy héttel – írja a Reuters. Az eseményt élőben is közvetítették, mind a 2000 ember meghívást kapott az átadásra, akik részt vettek a restaurációs munkákban.

Emmanuel Macron beszédet mond a Notre-Dame átadásán – Fotó: Christophe Petit Tesson / Reuters
Emmanuel Macron beszédet mond a Notre-Dame átadásán – Fotó: Christophe Petit Tesson / Reuters

Az elnököt láthatóan lenyűgözte a megújult székesegyház, ennek hangot is adott miközben feleségével és néhány tisztviselővel együtt bejárta az épületet, majd köszöntötte a felújításban részt vevő munkásokat. „A látogatás alkalmával külön köszönetet kell mondanunk a szakembereknek – a faipari kézművesektől a fém- és kőművesekig, az állványozóktól a tetőfedőkig, a harangöntőktől a restaurátorokig, az aranyozóktól a kőművesekig és szobrászokig, az ácsoktól az orgonaépítőkig, az építészektől, régészektől, mérnököktől a tervezőkig” – mondta Macron.

Fotó: Sarah Meyssonnier / Reuters
Fotó: Sarah Meyssonnier / Reuters

Az 1163 és 1320 között épült székesegyház tornyát, bordásboltozatát, támpilléreit, ólomüvegablakait és faragott kőből faragott vízköpőit is alapos felújítási munkálatokkal állították helyre, a fehér kő és az arany díszítések pedig szebben ragyognak, mint valaha.

A tűzvész után rengeteg adomány érkezett a felújítás támogatására. Több százezer állampolgár, emellett nagyvállalkozók és cégek pillanatok alatt 900 millió eurónyi támogatást dobtak össze, zömében pénzt, de egyéb felajánlások is érkeztek. A felújítás utolsó szakaszáról, ebben a cikkben írtunk bővebben.

Fotó: Christophe Petit Tesson / Reuters
Fotó: Christophe Petit Tesson / Reuters
Fotó: Sarah Meyssonnier / Reuters
Fotó: Sarah Meyssonnier / Reuters

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!