Trump tényleg bevetné az amerikai hadsereget az illegális bevándorlók tömeges kitoloncolásához

142

Donald Trump hétfőn megerősítette, hogy az irányítása alatt felálló új amerikai kormányzat nemzeti vészhelyzetet hirdet majd, és az amerikai hadsereget fogja felhasználni az illegális bevándorlók tömeges kitoloncolására, írja a The Guardian. A brit lap szerint Donald Trump saját közösségi oldalán, a Truth Socialön válaszolt Tom Fitton, a Judicial Watch konzervatív csoport elnökének posztjára, ebből derült ki, mit tervez.

Fitton még november 8-án azt írta, hogy a követekező amerikai kormányzat „egy tömeges deportálási program révén katonai eszközöket fog használni a Biden-invázió visszafordítására”. „IGAZ!!!” – válaszolta Trump a posztra.

Korábban Trump több támogatója is tagadta a Timesnak a tömeges deportálásokat, mégis erre engedett következtetni az is, hogy a megválasztott elnök a 62 éves Tom Homant, az Idegenrendészeti Szolgálat (ICE) exigazgatóját jelölte az Egyesült Államok határainak védelmére. A Trump-adminisztráció fontos jelöltjei eleinte megnyugvást, aztán heves reakciókat váltottak ki a világban, részletek itt.

Bár ő maga tagadta ezt, Trump hivatalos programja mégis sokban egyezik a Project 2025-tel, amiről itt írtunk részletesen.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Kövess minket Facebookon is!