Odaadták a DNS-üket egy cégnek, aztán a cég egyszer csak felszívódott
Nyomtalanul eltűnt egy DNS-vizsgálattal foglalkozó cég Londonból – írja a BBC. Az Atlas Biomedet az ügyfelei és a BBC is hiába próbálta elérni az utóbbi hetekben. Az ügyfelek beszámolói szerint 100 és 140 font közötti összegeket fizettek a cégnek a DNS-ük elemzéséért, ezért cserébe nemcsak genetikai származási adatokat, de betegségi hajlamokra vonatkozó figyelmeztetéseket is kaptak. Adataikat később a cég weboldalán böngészhették is.
Nemrég azonban a weboldal elérhetetlenné vált, a cég elérhetőségeire küldött kérdésekre pedig senki nem válaszol. A BBC által megkérdezett ügyfeleket zavarja is, hogy nem tudják, mi lesz érzékeny, biológiai adataik sorsa, mikor, ki és hogyan férhet hozzá ezekhez, ha már az adatkezelő céget sem tudják ellenőrizni. A cég képviselői természetesen a közösségi médiában sem reagálnak a megkeresésekre, az Atlas Biomed oldalait el is árasztották az ezzel kapcsolatos kommentek.
A BBC próbált a hivatalos dokumentumokban megadott címen is kapcsolatba lépni a vállalattal, ott viszont csak egy székhelyszolgálatatót találtak, ahol elismerték, hogy az Atlas Biomed jogosan használta székhelyként a címet, de abban „adatvédelmi okokból” nem tudtak segíteni, hogy a céget hogyan lehetne elérni.
Az Atlas Biomed ügyfeleit ráadásul az is zavarja, hogy a cégadatokban elérhető négy cégvezető közül kettő egy ideje már egy moszkvai címre van bejegyezve, ami történetesen egy orosz milliárdos címe is.
A BBC által megkérdezett szakértők kiemelték, hogy a DNS talán a legérzékenyebb személyes adat, amivel csak rendelkezhet egy ember, hiszen nem lehet megváltoztatni, és nemcsak az adott személy, de még a családja genetikai erősségeit és gyengeségeit is leleplezi. Éppen azért kiemelten fontos, hogy ezt az adatot az ember, csak olyan cégekre bízza, amikben maradéktalanul megbízik.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!