Súlyos utcai zavargásokkal érkezett meg Amszterdamba az izraeli–palesztin konfliktus
2024. november 8. – 23:56
Csütörtökön este izraeli szurkolókat támadtak meg Amszterdamban az Ajax–Maccabi Tel-Aviv meccs után, Dick Schoof holland miniszterelnök antiszemita támadásnak nevezte a zavargásokat. Többen megsérültek, öt embert kórházba kellett szállítani, őket később kiengedték. A rendőrség 62 embert tartóztatott le, közülük tízen, nyolc felnőtt és két kiskorú pénteken még mindig őrizetben volt. Őket személyek vagy csoportok elleni nyilvános erőszakkal gyanúsítják.
Femke Halsema, Amszterdam polgármestere azt mondta, ami történt, eszébe juttatta a zsidók elleni pogromokat. A Budapesten rendezett informális EU-csúcs végén rendezett sajtótájékoztatón Orbán Viktor miniszterelnök, Charles Michel, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is elítélte az antiszemita támadásokat, ahogy sorra tettek így más európai vezetők is.
Súlyos támadások a város több pontján
Egyes információk szerint már a meccs előtt 24 órával is voltak problémák. A központi Dam téren a körülbelül 2600 Maccabi-drukker pirotechnikát használt, az egyik utcában pedig állítólag letéptek egy palesztin zászlót. Peter Holla amszterdami rendőrfőnök egy felgyújtott palesztin zászlóról is beszélt. Egy nem hitelesített videón pedig az látható, hogy egy liftben arabellenes szlogeneket skandálnak az ultrák, és egy holland képviselő, Stephan van Baarle szerint egy taxist is megtámadtak. Az amszterdami polgármester ugyanakkor pénteken azt mondta, „nem mentség” a meccs utáni, izraeliek elleni súlyos támadásokra, ha a Maccabi-ultrák így viselkedtek – írja a Volkskrant.
Halsema polgármester a BBC szerint megpróbálta lezáratni a stadion környékét a palesztinbarát tüntetők előtt. Egy csoport megpróbált mégis eljutni a Johan Cruyff Arénához, de a rohamrendőrök ezt megakadályozták.
Az erőszak a mérkőzés után szabadult el igazán, sötét ruházatba öltözött, nehezen beazonosítható emberek támadtak városszerte a meccs után szállásukra tartó izraeliekre. Több videó is terjedt a történtekről, az egyiken egy földön fekvő embert rugdosnak, egy másikon több támadó ráront egy áldozatra, közben pedig palesztinpárti szlogeneket kiabálnak. A beszámolók szerint volt olyan, akit a várost átszelő csatornahálózat egyik kanálisába dobtak, és olyan is, akit pirotechnikával támadtak meg. Akadt, akit a hoteljáig űztek, másoknak az útlevelüket vették el. A videók erőszakossága miatt nem ágyazzuk be őket, de itt meg lehet nézni a szemtanúk felvételeit.
A palesztinpártiak szerint a Maccabi-fanok arabellenes rigmusokat kiabáltak, illetve az említett zászlórongálással is hergelték a muszlim közösséget. Az izraeli média szerint viszont előre szervezett támadások történtek az izraeliek ellen. Egy szurkoló ezt mondta a Times of Israel szerint:
„Csapatokban várakoztak minden sarkon, és abban a pillanatban, amint zsidókat azonosítottak, üldözni kezdték őket.”
David van Weel holland igazságügyi és biztonsági miniszter a Nos.nl szerint szintén azt mondta, hogy motoros bandák mentek körbe-körbe a városban, néha megállítottak embereket, megkérdezve, milyen állampolgárok, és ha izraelit mondott valaki, megverték. Van Weel szerint ennél antiszemitább cselekmény nem sok van. Halsema polgármester is robogón közlekedő elkövetőkről beszélt. A Volkskrant arról írt, hogy Chanan Hertzberger, a holland zsidó tanács vezetője szerint egyes taxisofőrök a közösségi médiában szervezték a támadásokat, egyikük-másikuk meg is próbált elgázolni izraelieket. A rendőrség korai vizsgálata szerint a csütörtöki zavargásokat gyorsan megszervezték a Telegramon.
Az összecsapásokat a rohamrendőrség próbálta megfékezni Amszterdam különböző pontjain, de a rajtaütésszerű, gyors támadásokat nem volt idejük megakadályozni. A rendőrség a BBC szerint bejelentette, hogy 62 embert vettek őrizetbe, közülük tízen maradtak letartóztatásban, és több erőszakos esetet is vizsgálnak. Öt embert kellett kórházba szállítani a támadásokban szerzett sérülések miatt, pénteken mindannyian elhagyhatták a kórházat. A rendőrség úgy tudja, hogy húsz–harminc további Maccabi Tel-Aviv-szurkoló könnyebb sérüléseket szenvedett.
Eleinte „lehetséges túszhelyzetet” és eltűnéseket is vizsgált a rendőrség, hallottak olyan hírekről, miszerint elraboltak valakiket, de konkrét bejelentést nem kaptak. Az izraeli média a külügyminisztériumra hivatkozva szintén arról írt péntek reggel, hogy három emberrel nem tudtak kapcsolatot teremteni. A Times of Israel később azt írta, hogy a nap folyamán minden Amszterdamban tartózkodó izraelivel fel tudták venni a kapcsolatot.
Eleinte azt tanácsolták a még Amszterdamban lévő izraelieknek, maradjanak a szállásaikon, majd miután reggelre lenyugodott a város, kilenctől már azt javasolták, hogy menjenek a repülőtérre. Azt is kérték tőlük, ne mutassanak izraeli vagy zsidó szimbólumokat.
Peter Holla, Amszterdam rendőrfőnöke azt mondta a Financial Times szerint, hogy részben a meccs, részben az 1938-as zsidóellenes pogrom, a kristályéjszaka november 9–10-i évfordulója miatt 800 rendőrt vontak össze a fővárosban az ország más részeiről. (A kristályéjszaka során a Német Nemzetiszocialista Párt milíciái és az általa feltüzelt szélsőségesek pogromokat hajtottak végre, zsidó tulajdonú vállalkozásokat, boltokat, illetve zsinagógákat vertek szét, gyújtottak fel.)
Az izraeli szurkolók szerint a holland rendőrség túl lassan reagált a támadásokra. Jelenleg Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő kérésére minden zsidó intézményt kiemelten védenek a városban. A történtek miatt más rendkívüli intézkedéseket is bevezettek, ideiglenesen betiltották a tüntetéseket és az arcok eltakarását.
Netanjahu kezdetben bejelentette, két katonai repülőt küldenek Hollandiába, hogy kimentsék velük az izraeli szurkolókat. Később inkább az El Al izraeli légitársaságra hárult a feladat, az első gépük már fel is szállt a tel-avivi Ben Gurion reptérről. Miri Regev izraeli közlekedési miniszter soron kívüli leszállási engedélyt is kért holland kollégájától, Barry Madlenertől két repülőnek az amszterdami Schiphol reptéren. Azt is kérte, hogy a holland hatóságok segítsenek az izraeli szurkolóknak biztonságban kijutni a reptérre.
A folyamatok segítéséhez és a történtek áttekintéséhez Gideon Szár új izraeli külügyminiszter még pénteken Hollandiába utazik – írta a Financial Times. Eközben Izrael határozatlan ideig megtiltotta a katonáinak, hogy Hollandiába utazzanak. Az esetleges rendkívüli utazási kérelmeket egyenként fogják elbírálni.
Politikusi reakciók
Jichák Hercog izraeli államfő pogromnak nevezte a történteket. Hercog kijelentette, bízik benne, hogy a holland hatóságok „megvédenek, felkutatnak és megmentenek minden, támadás alatt álló izraelit és zsidót”. Hozzátette, az incidens intő jel minden országnak, amelyik fenn akarja tartani a szabadság értékeit. Hercog Vilmos Sándor holland királlyal is beszélt telefonon, az uralkodó kijelentette: „nem hunyhatunk szemet az antiszemita viselkedés felett az utcáinkon” – idézi a Nos.nl. Miután párhuzamot vont a világháború alatti zsidóüldözéssel, hozzátette, a zsidóknak biztonságban kell érezniük magukat Hollandiában.
Az antiszemita zavargásokat elítélte a budapesti informális EU-csúcsról pénteken hazainduló Dick Schoof holland kormányfő is. A miniszterelnök azt írta, beszélt Netanjahuval a történtekről, amiket elborzadva követett. Kijelentette, hogy „az elkövetőket fel fogjuk kutatni, és eljárást fogunk indítani” ellenük, és arról is beszélt, szégyelli magát a történtek miatt, és hogy növekszik az antiszemitizmus az országban. Maga Netanjahu előre eltervezettnek nevezte a történteket, és szintén emlegette a kristályéjszakát.
Az előző választások után sokáig a miniszterelnöki posztra pályázó, végül a koalíciós partnerek berzenkedése miatt hátrébb húzódó, iszlámellenes politikus, a legnagyobb kormánypártot vezető Geert Wilders is megszólalt, szintén pogromnak nevezve, ami történt. Hozzátette, felelősségre fogják vonni a hatóságokat, amiért nem tudták megvédeni az izraelieket. „Multikulturális csőcseléknek” nevezte az elkövetőket, akiknek el kell hagyniuk az országot (a Financial Times megjegyzi, Hollandia lakosságának már 6 százaléka muszlim), és kijelentette:
„Mi lettünk Európa Gázája. Muszlimok palesztin zászlókkal vadásznak le zsidókat.”
Halsema polgármester „koromsötét éjszakának” és pogromnak nevezte a történteket. Így fogalmazott még: „A közel-keleti háború most már a békét fenyegeti a városunkban. Dühös vagyok, és a város nevében beszélek erről.” A polgármester beszámolója szerint az amszterdami hatóságok biztonsági kockázatértékelést kértek az illetékes terrorelhárítástól az Ajax–Maccabi Tel-Aviv-mérkőzés előtt pár héttel, ám az nem látott konkrét fenyegetést.
A Budapesten, az európai vezetők csúcstalálkozóján tartózkodó Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felháborítónak nevezte a történteket, amiket el is ítélt. „Az antiszemitizmusnak abszolút nincs helye Európában” – közölte hozzátéve, a gyűlölet minden formája ellen harcolni akarnak. Orbán Viktor is elítélte az antiszemita zavargásokat, amiket elfogadhatatlannak nevezett.
Hollandia antiszemitizmus elleni harcának koordinátora azt mondta, átléptek egy határt az elkövetők. Sokakat, így Deborah Lipstadt amerikai antiszemitizmus elleni követet is az 1938-as, fent említett kristályéjszakára emlékeztették a történtek.
Az európai futballszövetség, az UEFA is kiadott egy közleményt. Ebben elítélték az incidenseket és az erőszakot, és reményüket fejezték ki, hogy a hatóságok azonosítanak és vád alá helyeznek annyi elkövetőt, amennyit csak tudnak. Az UEFA vizsgálni fogja a hivatalos jelentéseket, bizonyítékokat fog gyűjteni, végső soron pedig értékelik a további intézkedéseket – írta a Guardian. A holland szakági szövetség, a KNVB is elítélte és sokkolónak nevezte az erőszakot, és az Ajax klub is elítélte a történteket.
A ciszjordániai Palesztin Hatóság külügyminisztériuma azonban az izraeli drukkerek viselkedését és a palesztin zászló meggyalázását ítélte el.
Szombat este emlékeznek meg a kristályéjszaka áldozatairól
Pénteken a Volkskrant szerint tüntetéseket terveztek a palesztinpártiak a városházához és több rendőrőrshöz, ahol valószínűleg az őrizetbe vettek vannak. A lap mindössze a városháza előtt szúrt ki néhány tüntetőt, de a város békés volt. Ez annak is betudható, hogy az önkormányzat betiltotta a demonstrációkat.
Szombat este terveznek megemlékezni a komolyzenei központnál és a városházánál (ezek egy épületben vannak), a Stoperánál a kristályéjszaka áldozatairól, és a holland Nd.nl portál szerint a zavargások ellenére megtartják az eseményt.
A jövő héten Franciaországban a házigazda válogatottja Izraellel csap össze a Stade de France stadionban, Több külföldi lap arról írt, hogy ez az Amszterdamban történtek után kihívás elé állíthatja a hatóságokat. A párizsi külvárosokban ugyanis szintén nagy számban élnek muszlim polgárok, akik zöme elítéli Izrael gázai és libanoni háborúját. Mindenesetre a Guardian szerint a francia kormány közölte, a mérkőzést a terveknek megfelelően megrendezik.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!