Rudy Giuliani már megint pedzegeti a választási bundát
Donald Trump floridai eredményvárójára kedden beesett egykori ügyvédje, Rudy Giuliani. A volt New York-i polgármester arról szerzett igazán hírnevet, hogy maximálisan támogatta Trump erőfeszítéseit az előző elnökválasztás alatt abban, hogy átfordítsák (csalást kiáltva) a szoros államok eredményeit, és Trumpot hozzák ki győztesnek. Az elcsalt választásos narratívát végül semmilyen állami szerv vagy bíróság nem igazolta, így a republikánus legendárium része lett.

Giuliani most azt mondta a riportereknek a BBC szerint, Trump fog nyerni és végrehajtja a külpolitikai csodáját. Az ügyvéd változatlanul kinézi a demokratákból és az állami szervekből, hogy „tiszteletlen” módon elcsalják a választást, de azért nem állította százszázalékra. Mellesleg Giuliani gyanúsan azzal a Mercedesszel érkezett, amit két választási tisztviselő ellene indított pere miatt már át kellett volna adnia (a nekik megítélt 150 millió dollárral együtt).
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!