Négy órával az urnazárás után még mindig jönnek a szavazólapok Philadelphiában

Négy órával az urnazárás után is érkeznek még szavazólapok ahhoz az északnyugat-philadelphiai, eldugott raktárépülethez, ahol Philadelphia megye összes szavazatát számolják.

A szavazatokat ugyanis nem helyben, a szavazókörzetekben összesítik, hanem ilyen választási központokban.

Négy évvel ezelőtt több mint 740 ezer szavazatot kellett megszámlálniuk a philadelphiai szavazatszámlálóknak. Maga a szavazatszámláló központ területe teljesen körbe van kerítve, rendőrök védik, csak az léphet be, akinek külön engedélye van.

Philadelphiában a beérkező részeredményeket egyébként ijesztőnek tartják, egy helyi egyetemista szerint nagyon elszomorító dolog lenne azt mutatni az amerikai fiataloknak, hogy egy olyan ember elnök lehet, mint Donald Trump. A 25 éves hallgató korábban azt kifogásolta, hogy Trumpnak nem kellett eddig szembenéznie annak a következményeivel, hogy egy elítélt bűnöző.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Kövess minket Facebookon is!