Kamala Harris kampánymenedzsere nyugtatja az egyre idegesebb demokratákat
„Mindig is ilyen szoros versenyre készültünk” – írta Kamala Harris kampányfőnöke, Jen O'Malley Dillon, a kampánycsapatának küldött e-mailben, ahogy a demokraták egyre jobban kezdenek izgulni a választás várható eredménye miatt. A demokraták hét csatatérállamban igyekeztek nyerni, de O'Malley a levélben már azt közölte, hogy Pennsylvania, Michigan és Wisconsin megnyerésével érhetik el a végső győzelmet, ami arra utal, hogy nem számítanak teljesen biztosan győzelemre Georgia, Nevada és Arizona államokban.
Harris kampányfőnöke közölte, hogy mindig is arra számítottak, hogy nem derül ki helyi idő szerint kedd estére az eredmény. Elmondása szerint optimizmusra adnak okot számukra a nagyvárosokban látott adatok a magas részvételi arányról, ami várakozásaik szerint Harris számára fogja eldönteni a választást.
A kampánydolgozóknak pedig megüzente, hogy fejezzék be az esti feladataikat, majd menjenek haza aludni, és készüljenek fel a másnapra.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!