Hatalmas mérföldkő a republikánusoknak, megvan a szenátusi többség

218

Elképesztő szoros meccset hozott a demokratamentes küzdelem Nebraskában, ahol a független Dan Osborn küzdött meg a republikánus Deb Fischerrel egy szenátori székért. Nemrég Fischer még üldözte ellenfelét, de posztunk megjelenésére már utol is érte, és több lap, így a New York Times és a Politico is nekiadta Nebraskát. A szenátor ezzel a harmadik ciklusát kezdheti meg.

Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images
Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images

A győzelme azonban ezen is túlmutat, ugyanis ő lett az 51. szenátora a Republikánus Pártnak, magyarán megszerezték a – többek közt a legfelsőbb bírák kinevezéséhez elengedhetetlen – szenátusi többséget. Ha Donald Trumpnak az elnökség mellé a republikánus képviselőház is összejönne (a New York Times szerint 178-147-re vezetnek, legalább 218 képviselő kell a többséghez), akkor nem sok korlátja lesz a republikánus kormányprogram végrehajtásának.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Kövess minket Facebookon is!