A republikánus házelnöknek az alkotmány szent, nem is kiált csalást

Mike Johnson, a képviselőház elnöke kijelentette a Hill szerint: „mindenkinek le kell nyugodnia”. Arra utalt ezzel, hogy sok félinformáció kering azzal kapcsolatban, teljesíti-e törvény által előírt feladatát, és hitelesíti-e majd a választások végeredményét, függetlenül attól, hogy ki nyert. Hogy ezt megteszi-e, arról egyértelműen azt mondta az EWTN riporterének: „Természetesen.” Hozzátette:

„Egy szabad és igazságos választásunk van, követni fogjuk az alkotmányt.”

Márpedig erre esküt is tett elmondása szerint. Johnson ugyanakkor a 2020-as választások után Trump álláspontját osztotta az elcsalt választásokról, ezért se mindegy, most mit mond. Johnson szerint őrültség, amit egyes médiumok állítanak, semmi sem igaz abból, hogy bárki elcsalná a választást, ami túl nagy méretű ehhez.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Kövess minket Facebookon is!