A valaha volt egyik legszorosabb elnökválasztás lehet Trump és Harris küzdelme

„A modern közvélemény-kutatások történetében az utolsó felmérések soha nem mutattak ilyen szoros elnöki versenyt”, írja Nate Cohn, a New York Times fő politikai elemzője. Szavaival egyetért a legtöbb közvélemény-kutató, akik rendre csak hibahatáron belüli előnyt mérnek Kamala Harris demokrata vagy Donald Trump republikánus jelöltnek a keddi amerikai elnökválasztáson.

A legnevesebb felmérések szerint ugyanis fej fej mellett van az alelnök a volt amerikai elnökkel mind az országos szintű, mint a választást igazából eldöntő csatatérállamokban készült kutatásokban. A választási eredményt előrejelző statisztikai modellek pedig lényegében döntetlenre hozzák ki egyik vagy másik jelölt győzelmének valószínűségét.

Egy ilyen kiélezett helyzetben a legapróbb különbségek is eldönthetik a választást. Trump mellett szólhat Joe Biden demokrata elnök népszerűtlensége és az amerikai lakosság negatív véleménye az ország gazdasági helyzetéről. Harris pedig abban bízhat, hogy a professzionálisabb kampánygépezete és az utóbbi napokban látott lendülete pont a végére átbillentik az októberi holtpontján.

Ám akár még az is előfordulhat, hogy a végső eredmény egyáltalán nem lesz szoros. Egy történelmi szinten átlagosnak számító két-három százalékos felmérési hiba ugyanis azt eredményezheti, hogy valamelyik jelölt behúzza az összes csatatérállamot. Az elektorok szempontjából pedig akkor is jelentős különbséggel nyerhet az egyik jelölt, ha a hét csatatérállam közül esetleg több is néhány tíz-százezer szavazaton dől majd el.

Azt itt gyűjtöttük össze részletesen, hogy mit kell tudni az amerikai választási rendszerről, kik azok az elektorok, hogyan dől el, hogy ki lesz a nyertes, és azt, hogy várhatóan mikorra lesz meg a végeredmény az egyes államokban. Az is fontos, hogy több mint 78 millió amerikai már előzetesen, a választás napja előtt leszavazott.

Az utolsó esélyek a modellekben

A fundamentumokra és a közvélemény-kutatásokra épülő legnagyobb statisztikai modellek egyaránt rendkívül szoros eredményt jeleznek előre. Nate Silver adatguru modellje például hetek óta kicsivel Trumpnak adott több esélyt a győzelemre, mígnem az utolsó pillanatban átfordult, 50-49,6 arányban tényleg csak egy hajszállal valószínűbbnek tartva, hogy Harris szerzi meg a győzelemhez szükséges legkevesebb 270 elektort. A modellje 80 ezer szimulációt futtatott le: ezek közül 40 012 esetben Harris nyert, 39 718 esetben Trump, 270 esetben pedig döntetlen jött ki, vagyis 269-269 elektort szereztek volna a jelöltek.

Az Economist modellje pontosan 50-50 arányt mutat az előző heti Trump-előny után, a honlapjukon pedig meg is jegyzik, hogy a választás szó szerint nem is lehetne szorosabb. A FiveThirtyEight kutatás-aggregátornál Harrisnek 50 százalék esélye van Trump 49 százalékával szemben, míg a New York Times és a Washington Post kutatási átlagai egyaránt kvázi döntetlent mutatnak.

A 2022-es félidős választásokat meglepően pontosan megjósló Split Ticket a legoptimistább Harris esélyeit illetően, ők 53 százalékot adnak az alelnök győzelmére. A modell mögött álló amatőr elemzők szerint ebben közrejátszhat az, hogy aggreszívabban büntetik a megbízhatatlannak vélt felméréseket, és nem építik be azokat a modelljükbe.

Arról itt írtunk részletesen, hogy lényegében 282 közvélemény-kutató mondja 282-féleképpen, hogy fogalma sincs, ki nyerhet, annyira szorosak a felmérések.

A közvélemény-kutatók mellé kinőtt a földből egy milliárdos iparág, ami szintén elnökválasztási esélyeket latolgat: a betting marketeké. Ezeket könnyű manipulálni, ha elég pénzt szán erre az ember, de sokan ezeket tartják inkább mérvadónak: a kripto-alapú Polymarket oldal múlt hét közepén 67 százalékra tette Trump győzelmének esélyét, ez most 61,7 százalékot mutat a volt elnöknek.

A kampányhajrá hajrája

Abban is egyetértenek a modellezők, hogy szimplán közvélemény-kutatások alapján szinte lehetetlen magabiztosan megtippelni, melyik jelölt fog nyerni. Egy ilyen kiélezett helyzetben pedig a legkisebb különbségek is nagyban befolyásolhatják az végeredményt.

A modern polarizált társadalmakban például a kampányhajráknak kisebb jelentőségük van, mint régen. Ám amennyiben számítanak valamit, úgy miközben másfél héttel a szavazás napja előtt Trump erősödése látszódott, addig Harris egy fokkal nagyobb lendülettel érkezik a választásra. Az utóbbi napokban például több számára kedvező kutatás jelent meg, kezdve a New York Times által készített, az ország legjobbjának tartott felmérésekkel, amelyek hibahatáron belüli előnnyel ugyan, de Harrist hozták ki győztesnek a csatatérállamok többségében.

Szintén nagy port kavart Ann Selzer november 2-i felmérése, amely három százalékpontos Harris-előnyt mutatott Iowában, egy billegő, de sokáig inkább a demokraták felé húzó, aztán Trump által kétszer is fölényesen megnyert államban. Az országos átlagnál fehérebb, vidékibb és képzetlenebb középnyugati Iowa teljesen kiesett a kampányok látóköréből; sokatmondó például az, hogy egyik jelölt sem tett látogatást az államban.

Selzer kutatásai a legpontosabbak közé tartoznak az Egyesült Államokban, ő maga pedig élő legendának számít a szakmában – már csak azért is, mert nem fél nyilvánosságra hozni a közvélemény-kutatók konszenzusától eltérő eredményt mutató felméréseit sem. Selzer volt például az, aki 2016-ban előrevetítette Trump tarolását a rozsdaövezetben, 2020-ban pedig szintén ő jelezte először, hogy Bident felülmérik az északi csatatérállamokban. Különösen fontos lehet, hogy a közvélemény-kutatók többségéhez képest Selzer sokkal kevesebb súlyozást használ, azaz kevesebb helyen nyúl bele a nyers adatokba.

Módszertani részleteket mellőzve elég annyi tudni, hogy ennek eredményeként a felmérései olyan trendeket is lefülelhetnek, amiket az agyonmodellezzett közvélemény-kutatások nem. Ez pedig igazolhatja azt az elméletet, miszerint a Trumpot kétszer csúnyán alulmérő közvélemény-kutatók átestek a ló túloldára, és túlsúlyozták támogatóit a felméréseikben. Viszont az is kiderülhet a végén, hogy pont a többi felmérés mutatta a valós helyzetet, és megint Trumpot mérték alul a közvélemény-kutatók.

Vannak elemzők, akik szerint Selzer és a New York Times kutatási elkapták az utolsó napok mozgását, és a független, politika iránt kevésbé érdeklődő szavazók egymás után dőlnek Harris felé. Az csak a választás után derül ki, valós-e ez a mozgás, a Harris-kampányból szivárgó információk alapján mindenesetre az derül ki, ők is ezt tapasztalják.

Az utolsó napokban a demokrata politikus a csatatérállamokat végigturnézva fókuszáltan tudta kommunikálni kampányának legfontosabb üzeneteit. Kiállt például a nők abortuszhoz való joga mellett, megígérte, hogy megvédi az amerikaik egészségbiztosítását, és republikánus politikusokkal karöltve próbálta azt hangsúlyozni, Trump mennyire alkalmatlan az elnöki tisztségre.

Washingtoni beszédében az alelnök éles kontrasztba állította saját magát és ellenfelét. A kampány során sokadjára megint utalt arra, hogy pártállástól függetlenül minden amerikai elnöke lesz, és harcolni fog azokért, akiket igazságtalanság ért. Emellett piti zsarnoknak nevezte Trumpot, aki szerinte megválasztása első napján egy ellenséglistával a zsebében sétálna be a Fehár Házba.

Trump szintén bejárta a billegő államokat, legfőképpen a lakosságot érzékenyen érintő inflációra és az illegális bevándorlás veszélyére hegyezve ki a beszédeit.

A volt elnök erős üzeneteit azonban gyakran elnyomta az egyre szélsőségesebbé váló retorikája, egyszer pedig egészen bizarr kéz-és szájmozdulatokat mutatott be a mikrofonjával. A Harrissel kampányoló republikánus Liz Cheney-ről például azt mondta, megnézné, hogyan viselkedne, ha kilenc puskacsővel nézne szembe, szerdán pedig arról beszélt, meg fogja védeni a nőket, akár tetszik nekik, akár nem. Ezenkívül komoly utórezgései voltak a Madison Square Gardenben tartott gyűlésének is, ahol egy előtte felszólaló humorista Puerto Ricót lebegő szemétszigetnek nevezte. (Arról itt írtunk részletesen, hogy a latinók szavazatai mennyire fontosak lehetnek a választáson.)

Ez viszont pont az a téma volt, aminél Biden belegázolt Harris óvatosan felépített kampányába. Biden ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy „az egyetlen lebegő szemét, amit látok, azok Trump támogatói”. A CNN szerint egy rövid szünet után hozzátette, hogy „ahogy démonizálja a latinókat, az lelkiismeretlen és Amerikához nem méltó.” Később azzal igyekeztek ezt magyarázni, hogy az elnök nem Trump támogatóit nevezte szemétnek, hanem a támogatóinak kijelentéseit, amik démonizálják a latinó szavazókat, de a két mondat valójában összekapcsolódott. A Trump-kampány azonnal kihasználta a lehetőséget. A kukásautóból, kukás mellényben kampányoló republikánus elnökjelölt arról beszélt, hogy „Joe Biden végre kimondta, amit ő és Kamala valójában gondol a támogatóinkról.”

Mik a legégetőbb problémák?

Sok múlhat azon, a választók végül milyen problémákat tartanak a legégetőbbnek. A legtöbb kutatás szerint a bevándorlás Trump legerősebb témája, azaz ha sok választó ezért megy el szavazni, az jó jel lehet a volt elnöknek. Trump előnyben van azok között is, akik a gazdasági helyzetet vagy az inflációt tartják az ország legsúlyosabb problémájának, bár néhány felmérés szerint Harris sokat javított a megítélésén ezen a területen. Arról itt írtunk részletesen, hogy a gazdaság megítélése hogyan hathat ki a választásra.

Harrisnak az a jó, ha sok szavazót motiválnak olyan absztraktabb kérdések, mint például az abortuszhoz való jog. A konzervatív többségű legfelsőbb bíróság 2022-ben vonta vissza az 50 éve hozott precedenst, miszerint az amerikaiaknak alkotmányos joguk van a terhességmegszakításhoz. Azóta több államban érvénybe léptek szigorú abortuszkorlátozások, amikkel a legtöbb amerikai nem ért egyet, a demokraták pedig azzal kampányolnak két éve, hogy törvényi úton állítják vissza a szerintük elvett szabadságjogokat. Ez a 2022-es félidős választáson sokat számított.

Az alelnök annak is örülhet, ha a demokrácia kérdése kerül előtérbe a választóknál. Harris kampányának egyik sarokköve, hogy a 2020-as választási eredményt el nem ismerő Trump egzisztenciális fenyegetést jelent az amerikai demokráciára nézve, ergo akkor sem szabad rá szavazni, ha esetleg konzervatívabb értékrenddel bír valaki.

Néhány demokrata tanácsadó nem értett egyet ezzel a stratégiával, mondván, akit motivál a demokrácia kérdése, az már régóta demokrata szavazó, a még meggyőzhető választókat pedig inkább a kézzelfoghatóbb témák érdeklik. A Harris-kampány azonban tovább ütötte a vasat, specifikusan célozva azokat a mérsékelt jobboldali szavazókat, akik például Nikki Haley-re szavaztak a republikánus előválasztás során. (Itt mutattuk be, hogy a két jelölt melyik választói csoportok megszólításában látta a győzelem kulcsát.)

A csatatérállamok

Hogy melyik jelölt stratégiája bizonyul sikeresebbnek, azt a kulcsfontosságú csatatérállamok fogják eldönteni. Mivel az amerikai elnököt nem nyers szavazatszám, hanem az államok eredményeit összesítő elektori kollégium alapján választják meg, a kampányok ezekre a billegő államokra koncentráltak.

Az idei elnökválasztáson összesen hét ilyen állam van. Egyrészt ott vannak Nagy-tavak környéki államok (Pennsylvania, Michigan, Wisconsin), amelyek nehézipari és munkásmúltjuk miatt sokáig stabilan demokratáknak számítottak. 2016-ban mindhármat behúzta Trump, majd négy évre rá Biden visszahódította őket, Wisconsint mindössze pár tízezer szavazattal. A csatatérállamokban az előrejelzéseket lenti térképünkön is megnézhetik, ahol hexagonális nézetre is lehet váltani:

A három államban rendre hibahatáron belüli előnyt mértek Harrisnek, azonban Pennsylvaniában Trump tudott minimális előnybe kerülni az elmúlt hetekben. Az utolsó felmérésekben megint Harris tudott valamennyit visszaerősödni, Nate Silver modelljében az utolsó állás 48,2-48,1 százalék Trumpnak. Ha ezt a három államot végül behúzná Harris, akkor az összes többi csatatérállam elvesztésével is 270-268 arányban nyerne az elektori kollégiumban. Trumpnak tehát mindenképp vinnie kell az egyiket a három közül, és egyszerű lenne megindokolni, ha akármelyik sikerülne neki.

Wisconsin híresen mindig borotvaélen táncol, az elmúlt hat elnökválasztásból négyszer is kevesebb, mint egy százalék volt a különbség. Michiganben a legjelentősebb az arab-amerikaik aránya, akik Biden Izrael-barát politikája miatt átszavazhatnak Trumpra. Pennsylvaniába pedig rengeteg pénzt és energiát ölt a Trump-kampány, amely ráadásul Elon Musk techmilliárdos segítségére is számíthatott ott.

A másik csatatér az úgynevezett napfényövezet (Sun Belt), amely az USA délkeleti partjától Kaliforniáig húzódik. Az itteni billegő államokat a diverzitásuk köti össze, amely Nevada és Arizona esetében jelentős spanyolajkú lakosságot, míg Georgiában és Észak-Karolinában fekete szavazókat jelent. Ezek az államok jellemzően kevésbé fogékonyak a Trump-féle populizmusra, a múltban pedig többször választottak meg mérsékelt, klasszikus konzervatívokat.

A napfényövezetben Trump Nevadát leszámítva már régóta jobban állt a felmérésekben, és az elmúlt másfél hétben Nevadában is minimálisan előnybe került. Az utóbbi napokban azonban Harris valamennyit erősödni látszott Georgiában és Észak-Karolinában is. Nevadát leszámítva itt az összes államot kötelező hoznia Trumpnak a győzelemhez, míg Harris egy esetleges rozsdaövezeti botlást javíthat ki egy déli állam megnyerésével (például Michigan 15 elektori szavazatát kiválthatja Georgia vagy Észak-Karolina 16 voksával, míg Wisconsin elvesztését Arizonával is tudná pótolni, habár az utóbbi államban látszik a legkisebb esélye Trumppal szemben).

A billegő államokban olyan szorosak a felmérések, hogy egyáltalán nem lenne meglepetés az sem, ha végül egyik vagy másik jelölt besöpörné az összeset.

Az Economist előrejelzése szerint például a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy Trump viszi mind a hetet, a második legvalószínűbb viszont egy Harris-söprés. Elképzelhető azonban az is, hogy a felmérések átlaga alapján Harris viszi északot, Trump pedig tarol délen.

Mi lesz a választás után?

Az Egyesült Államokban a választások lebonyolítása tagállami hatáskör, vagyis az egyes államokban nem ugyanolyan ütemben fogják számolni a szavazatokat, ennek menetét itt írtuk le részletesebben. Georgiából, Észak-Karolinából és Floridából például már az urnazárás után pár órával lehetnek eredmények. Wisconsinban valószínűleg szerdára készen lesznek, míg Pennsylvaniában és Michiganben nem egyértelmű, mennyire lesznek gyorsak.

Nevadában és Arizonában akár napokba telhet, mire végeredményt tudnak hirdetni, nagyrészt a levél- és az előre leadott szavazatok miatt, amiket különböző helyi szabályozások miatt lassabban vagy csak később tudnak megszámolni. Egy szoros eredmény esetén tehát előfordulhat, hogy napokig nem lehet győztes hirdetni az elnökválasztáson.

Ennek ellenére a legtöbb elemző azt várja, hogy Trump megpróbál majd győzelmet hirdetni a választás estéjén. Ennél arra építhet, hogy néhány államban később számolják össze a levélben érkezett szavazatokat, amik jellemzően a demokraták felé húznak. Ez történt 2020-ban is, amikor például Pennsylvaniát a később feldolgozott levélszavazatokkal fordította meg Biden.

Szintén lehet számítani arra, hogy Trumpék különböző módon megpróbálják megtámadni az egyes államok választási eredményeit. Ebben segítségükre lehet ügyvédek és aktivisták hada, akikkel a 2020-as próbálkozáshoz képest várhatóan szofisztikáltabb módszerekkel fognak nyomást gyakorolni az államokra. A választás utáni forgatókönyvekről a legutóbbi Elektor-epizódban beszélgettünk bővebben:

Harris ezzel szemben várhatóan elismerné az esetleges vereségét, és az sem várható, hogy megtámadná a választási eredményeket. Mindenesetre az ország több pontján megerősítették a biztonsági intézkedéseket, esetleges zavargásoktól tartva.