Georgiában később zárhat több szavazóhelyiség a bombafenyegetések miatt

Georgia államban több megye is kérvényezi, hogy eltolhassák a szavazókörzetek zárási időpontját, miután több helyen is bombafenyegetések miatt ki kellett üríteni néhány szavazóhelyiséget – írta a CNN egy, a helyzetet ismerő georgiai tisztségviselőre hivatkozva. Egy megyében, két szavazóhelyiség már húsz perccel tovább tarthat nyitva.

Georgiában magyar idő szerint szerda hajnali egy órakor zárnak a szavazóhelyiséget. Ez az egyik legfontosabb csatatérállam, ami 1996 óta megbízhatóan republikánus állam volt, de Joe Biden négy évvel korábban, főleg a fekete szavazóknak köszönhetően elnyerte.

Fulton megyében öt különböző helyszínen fújtak riadót, de a szavazóhelyiségeket érő fenyegetések nem voltak megalapozottak. Két helyszínt ki is ürítettek, de azóta már újra megnyitották őket, és folytatódik a szavazatok leadása.

Brad Raffensperger, aki Georgia államban a szavazás lebonyolításáért felelős tagállami tisztviselő, azt mondta, hogy a szavazóhelyiségeket érő bombafenyegetések orosz eredetűek voltak.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Kövess minket Facebookon is!