Floridában satírozni kell a szavazólapon, az X érvénytelen szavazatot jelent

Olvasónk, Misi, Miamiban él, nemrég adta le a szavazatát. Így számolt be a szavazás menetéről:

„Minden olajozottan zajlott, nem volt sorban állás a korai órákban a szavazókörzetemben. Csak a személyazonosság igazolásával lehetett belépni a szavazóhelyiségbe, ahol a számítógépes rendszerből előhozták a szavazói jogosultsággal kapcsolatos adatokat. Ha minden rendben volt, digitális aláírással kellett nyilatkozni arról, hogy megjelentem szavazni. Ezután kinyomtatták az adatokat, és három szavazólapot kaptam egy mappában: elnökválasztás, szenátori választás, bírók mandátumának meghosszabbítása, és több népszavazási kérdés volt rajta.

Ezután az ember elvonul ikszelni, vagy inkább satírozni, mert a szavazatszámláló gép csak a besatírozott karikákat tudja olvasni, az X nem számít érvényes szavazatnak. A kitöltött szavazati mappával aztán egy fénymásoló kinézetű géphez kellett fáradni (ez a lezárt szavazatszámláló urna), ahol ellenőrizték a korábban kinyomtatott jelenléti bizonylatot (ezt egy külön zárt dobozba helyezik), majd segítenek a három szavazólapot beolvastatni a géppel. Ezután kap az ember egy ”I Voted„ matricát, és ennyi. Vicces volt, hogy szavazás közben többször elkezdett az egész terem fütyülni és tapsolni. Mint kiderült, azért, mert ha valaki, aki most szavaz először életében, megjelent, így lelkesítették az ott dolgozók, amihez néhány szavazó is csatlakozott.”

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Kövess minket Facebookon is!