Ilyen ütemben nyitnak-zárnak a szavazókörök

Kinyitottak az első szavazókörök is a napkeltével az Egyesült Államok keleti részén. A sort a CBS listája alapján Vermont állam egyes helységei kezdik keleti parti idő szerint hajnali 5-kor, és lassan egy órája kinyitottak a connecticuti, a kelet-kentucky-i, egyes maine-i, a New Jersey-i, New York-i és virginiai szavazókörök is. Ezekhez fél órával később Észak-Karolina, Ohio és Nyugat-Virginia csatlakozott. A következő hullámban már rengeteg állam lesz helyi idő szerint 7-től, így olyan csataterek is, mint Georgia, Michigan, Pennsylvania is. A sort Hawaii zárja majd hét órával az első vermonti nyitásokat követően.

A zárások szintén keletről nyugat felé haladnak, korábbi cikkünkben írtunk erről, sőt térképen is megjelenítettük:

Grafika: Választási Földrajz
Grafika: Választási Földrajz

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Kövess minket Facebookon is!