„Nem az én királyom!” – kiabálta III. Károlynak egy szenátor Ausztráliában

2024. október 21. – 10:50

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn több ezer támogató fogadta III. Károly brit királyt és Kamilla királynét az ausztrál háborús emlékműnél Canberrában. Miután III. Károly üdvözölte a híveit, az ausztrál parlamentbe látogatott, ahol beszédet is mondott. A BBC úgy tudja, hogy egy köztársaságpárti szenátor megzavarta az uralkodó parlamenti vizitjét.

A Reuters szerint a háborús emlékműnél várakozó tömegben volt egy Hephner nevű, kilencéves alpaka is, melynek a bolyhos fejére papírkoronát tett a gazdája. A Playboy magazint alapító Hugh Hefnerről elnevezett állat órákig várakozott gazdájával, Robert Fletcherrel, hogy üdvözölhesse az uralkodó párt a Canberrában tett egynapos körútjukon. Fletcher elmondta, hogy Hephnernek sok ruhája van, de a királyi öltözetet erre az alkalomra tartogatta. Az alpaka türelme végül kifizetődött, mert a tömeg üdvözlésére induló III. Károly megállt az állatnál, és megsimogatta, majd nevetve továbbállt, amikor Hephner a király arcába horkant.

Ezután Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök és más tisztviselők fogadták az uralkodót az ausztrál parlamentben. III. Károly a parlamentben beszélt a tinédzserként Ausztráliában töltött időszakáról és az éghajlatváltozás veszélyeiről.

„Nem az én királyom!”

– kiabálta Lidia Thorpe független szenátor III. Károlynak a BBC tudósítója szerint. Thorpe a brit király beszéde után hangot adott annak, hogy nem fogadja el az uralkodó Ausztrália feletti szuverenitását. A független szenátor szerint a britek népirtást követtek el az ausztrál őslakosok ellen, ezért azt követelte, hogy adják vissza a földjüket. A biztonságiak még azelőtt kikísérték Thorpe-ot az ülésteremből, hogy a király közelébe tudott volna férkőzni.

Az incidens után az ausztrál miniszterelnök szólalt fel. Albanese azt mondta, hogy Ausztrália sokat változott és fejlődött az utóbbi évtizedekben. Beszélt arról is, hogy az ausztrálok nagy tisztelettel tekintenek III. Károlyra. A köztársaságiak ügyét csak futólag említette meg, holott Albanese támogatja azt, hogy Ausztráliából köztársaság legyen. Idén év elején az ausztrál kormány kijelentette, hogy egy népszavazás „nem tartozik a prioritások közé.” III. Károly ausztráliai látogatása miatt azonban megint felmerült a népszavazás kérdése Ausztráliában. Az uralkodó az ügyről azt mondta, hogy az ausztrál népen múlik, hogy Ausztrália alkotmányos monarchia marad-e, vagy pedig köztársasággá válik.

Az október 18. és 26. közötti ausztráliai látogatás III. Károly legnagyobb utazása a februári rákdiagnózisa óta. A királyi pár kedden Sydneyben folytatja az ausztráliai látogatását, és III. Károly a tervek szerint a Nemzetközösség kormányfőinek szamoai találkozóján is részt fog venni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!