Több tonna kokaint csempészett Amerikába és Kanadába egy volt snowboardos olimpikon

2024. október 18. – 09:09

Másolás

Vágólapra másolva

Nemzetközi drogkereskedő szervezetet irányított az egykori kanadai olimpikon, a snowboardos Ryan Wedding. A vád szerint a Wedding által vezetett bűnszervezet több tonna kokain szállított az Egyesült Államokba és Kanadába, és több bérgyilkosságért is felelősek – közölték amerikai szövetségi tisztviselők. A 43 éves Wedding jelenleg szökésben van, vele együtt 16 embert vádolt meg most az amerikai igazságügyi minisztérium – írta az ABC News.

Wedding 2002-ben még a Salt Lake City-i téli olimpián szerepelt, a parallel giant slalom versenyszámban a 24. helyen végzett. A sport után bűnözői pályára lépett, az elmúlt 13 évben Mexikóból irányította a drogkereskedő hálózatát. A szervezete évente körülbelül 60 tonna kokaint szállított – mondta Martin Estrada ügyész egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

A csoport Los Angeles környékét használta a műveletei központjaként. A kokaint teherautókkal szállították Kolumbiából a Los Angeles-i rejtekhelyekre, amit aztán Kanadában és az Egyesült Államok keleti partvidékén is szétterítettek. A vád szerint csak idén áprilistól szeptemberig 250 millió dollárt mostak tisztára, a pénz egy részét kriptovalutában mozgatták.

A kanadai Ryan Wedding versenyez a férfi parallel giant slalom selejtezőjében a Salt Lake City-i téli olimpián 2002. február 14-én – Fotó: Adam Pretty / Getty Images
A kanadai Ryan Wedding versenyez a férfi parallel giant slalom selejtezőjében a Salt Lake City-i téli olimpián 2002. február 14-én – Fotó: Adam Pretty / Getty Images

A bűnüldöző szervek több mint egy tonna kokaint, három lőfegyvert, több tucat lőszert, 255 400 dollárt és több mint 3,2 millió dollárnyi kriptovalutát foglaltak le az elmúlt napokban tartott rajtaütések során. A vádiratban az is szerepel, hogy a csoport bérgyilkosokat alkalmazott. Az áldozatok között volt egy kanadai házaspár, akiket a lányuk szeme láttára gyilkoltak meg egy téves azonosítás után 2023-ban. A lányt is többször meglőtték, de ő túlélte a támadást – mondta az ügyész. Egy másik áldozatot idén májusban öltek meg egy drogadósság miatt, egy negyediket pedig áprilisban gyilkoltak meg.

A vádlottak közül sokakat az elmúlt hetekben tartóztattak le Kaliforniában, Michiganben, Floridában, Kanadában, Kolumbiában és Mexikóban. Többen várhatóan a jövő héten jelennek meg a bíróságon Los Angelesben, Michiganben és Miamiban. Wedding szökevénynek számít, az FBI 50 ezer dolláros jutalmat ajánlott fel a letartóztatásához vezető bármilyen információért. Ha elítélik, életfogytiglani börtönbüntetés várhat rá – közölte az igazságügyi minisztérium.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!