Folytatódik a kutatás a Milton hurrikán nyomában, már legalább 17 halálos áldozatot találtak

2024. október 12. – 09:20

Másolás

Vágólapra másolva

Floridában a kutató-mentő egységek folytatták a Milton hurrikán által érintett területek átkutatását, péntekig legkevesebb 17 halálos áldozatot találtak – számolt be az NBC News és az MTI. Az NBC szerint közülük legalább öten a St. Lucie megyei tornádók áldozatai lettek.

Az esőzések nyomán a folyókon levonuló árhullám miatt egyes helyeken továbbra is a védekezést helyezik előtérbe az Egyesült Államok délkeleti szövetségi államának középső részén. Az állam területén még pénteken is több mint 2 millió fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás, ami 1 millióval kevesebb, mint a hurrikán csütörtök reggeli elvonulását követően. A helyreállításon mintegy 50 ezer szakember dolgozik.

Ron DeSantis kormányzó pénteken továbbra is azt kérte a lakosságtól, hogy legyen körültekintő többi között a leszakadt villanyvezetékek miatt. Ahogy fogalmazott, „abban a szakaszban vagyunk, amikor a halálesetek megelőzhetők. A helyes döntéseket kell meghozni, és tisztában lenni a kockázatokkal”.

Az utólagos értékelések szerint a Milton hurrikán nem hozott akkora, 3 métert meghaladó tengeri árhullámot, mint amitől a szakemberek tartottak a Tampa-öböl körzetében, ugyanakkor a károkozás mértékét növelte, hogy a hurrikánt helyi forgószelek, tornádók sorozata kísérte.

Joe Biden elnök pénteken tartott tájékoztatóján közölte, hogy a teljes kár mértéke 50 milliárd dollár lehet, a helyreállításhoz pedig segítséget ígért. A Fehér Ház pénteken bejelentette, hogy Joe Biden vasárnap felkeresi a katasztrófa sújtotta államot.

Ahogy az elnök mondta, ha lehetősége van rá, találkozik a republikánus kormányzóval is, akit együttműködőnek nevezett, és hozzátette, hogy a viharra való felkészülés során is jól tudtak együtt dolgozni.

A Milton hurrikán szerdán késő este érte el Florida középső részének partvidékét nyugat felől, keleti irányban áthaladva a szárazföld felett csütörtökön reggel hagyta el az Egyesült Államok területét. A 3-as erősségű hurrikánként, óránként 150 kilométer sebességet meghaladó széllökésekkel érkező viharzóna gyengült, de Florida keleti partvidékén is hurrikánként okozott jelentős károkat, Daytona Beach körzetében.

Pénteken egy cikkben összegyűjtöttük kint lévő magyarok helyszíni beszámolóit és a helyszínen készült erős képeket.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!