Schengen: az osztrák belügyminiszter ismét szertefoszlatta Románia óvatos reményeit

Még nem jött el az ideje Románia és Bulgária teljes körű schengeni csatlakozásának, mondta Gerhard Karner osztrák belügyminiszter csütörtökön a Bel- és Igazságügyi (IB) Tanács ülése előtt. „Jó úton haladunk, de még nem értünk a végére” – idézte Karnert a Kurier a News.ro szerint.

Jelenleg Ausztria blokkolja a két ország teljes körű schengeni csatlakozását. A légi- és tengeri útvonalakon (Air Schengen) már március óta nem ellenőrzik a Romániából és Bulgáriából a schengeni övezetbe érkezőket.

Az Európai Unió belügyekért felelős biztosa, a svéd Ylva Johansson azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha még a mandátumának lejárta előtt, azaz év végéig megtörténne a két ország schengeni csatlakozásának lezárása. A csatlakozást támogatja Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint az EU Tanácsának elnökségét jelenleg ellátó Magyarország belügyminisztere, Pintér Sándor is.

Románia és Bulgária teljes körű schengeni csatlakozásához a Bel- és Igazságügyi (IB) Tanács új határozatára lenne szükség, erre vonatkozó döntés azonban egyelőre nem szerepel a tanács csütörtöki napirendi pontjai között. Ebben az évben utoljára december első felében ül majd össze a Bel- és Igazságügyi (IB) Tanács.

A Bel- és Igazságügyi (IB) Tanács október 10-én és 11-én, csütörtökön és pénteken ülésezik Luxemburgban. A schengeni övezettel kapcsolatban a kétévente összeállított ún. Schengen-barométert mutatják be.

Cătălin Predoiu román belügyminiszter korábban azt mondta, biztos benne, hogy a tanács október 10-i ülésén Románia pozitív jelzéseket kap majd arra nézve, hogy 2024 végéig lezárul a schengeni csatlakozása.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!