Orosz légibombák hullottak Herszonra, az ukrán hadsereg állítja, hogy megsemmisítette a Krím legnagyobb olajterminálját

2024. október 7. – 15:23

Másolás

Vágólapra másolva

Ezek az orosz-ukrán háború legfontosabb hírei hétfőn.

  • Az ukrán hadsereg azt közölte, hogy megsemmisítette a Krím-félsziget legnagyobb olajterminálját. „Ma éjszaka sikeres csapást mértünk az ellenség tengeri olajtermináljára az ideiglenesen megszállt Feodoszijában” – közölte az ukrán hadsereg vezérkara. „A létesítmény közelében tüzet észleltek. A csapás következményeinek tisztázása folyamatban van” – írták, hozzátéve, hogy a Krímben ez a legnagyobb olajtermék-átrakodó terminál, amelyet egyebek között az orosz megszálló hadsereg szükségleteinek kielégítésére használtak. (MTI)
  • Az orosz hadsereg hétfő délelőtt négy irányított légibombát dobott a dél-ukrajnai Herszonra. Az eddigi adatok szerint húszan sérültek meg, köztük egy kétéves kisfiú és egy négyéves kislány is. Mindkettőjüket robbanás okozta repeszsérülésekkel a lábukon kórházba szállították, az állapotuk stabil. (MTI)
  • Az ukrán katonai hírszerzés honlapján arról számolt be, hogy csapást mértek az orosz balti flotta Alekszandr Obuhov nevét viselő aknaszedő hajójára. Hozzáfűzték, hogy a kalinyingrádi régióban lévő Baltyijszk városában állomásozó, és harci szolgálatra készülő orosz hadihajó súlyosan megsérült: víz jutott a motorba. (MTI)
  • Az ukrán helyreállítási minisztérium szerint egy orosz rakétacsapás megrongált egy Saint Kitts és Nevis zászló alatt közlekedő, kukoricával megrakott civil hajót az ukrajnai Pivdennyi kikötőben még vasárnap, de senki nem sérült meg.
    „Szerencsére a legénység 15 tagja, egyiptomi és szíriai állampolgárok közül senki sem sérült meg. A hajó összesen mintegy 6000 tonna ukrán kukoricával volt megrakodva. Ez egy teljesen civil rakomány” – írták. (Reuters)
  • A moszkvai városi bíróság bűnösnek találta a 72 éves Stephen Hubbardot, akit azzal vádoltak, hogy az ukrán erők oldalán vett részt a harcokban. A férfit a TASS beszámolója szerint 6 év és 10 hónap börtönbüntetésre ítélték. A büntetésébe beleszámít a 2022. április 2. óta tartó fogva tartása is. További részletek itt.
  • 42 éves korában meghalt Ildar Dadin orosz ellenzéki aktivista, miután a Szabadságot Oroszországnak Légió támadás alá került az északkelet-ukrajnai Harkiv régióban. Dadin barátja, Ilja Ponomarjov a a BBC-nek azt mondta, sajnos biztos benne, hogy az aktivista meghalt, a lap egy másik forrása szerint pedig többen megerősítették Dadin halálhírét a harcostársai közül. További részletek itt.
  • Vasárnap váratlanul Kijevbe érkezett a holland védelmi miniszter, és azt mondta, Hollandia 400 millió eurót fektet be drónok fejlesztésébe, és a következő hónapokban további F-16-osokat szállít Ukrajnába. „Mind a megfigyelő drónokat, mind a védelmi célú drónokat, de a támadódrónokat is, mert úgy látjuk, hogy Ukrajnának szüksége van ezekre a támadóbb drónokra is, hogy katonai létesítményeket célozzon meg” – mondta Ruben Brekelmans. (Guardian)
  • Ukrajna a hét végén Németországban tervezi bemutatni szövetségesei előtt azt a tervet, amivel lezárná a háborút, ezt Volodomir Zelenszkij ukrán elnök a hétvégén „győzelmi tervnek” nevezte. Zelenszkij október 12-én találkozik Joe Biden amerikai elnökkel, a NATO- és más szövetségeseinek találkozóján az amerikai Ramstein légibázison. (Reuters)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!