Vízágyú, könnygáz: összecsaptak a Palesztina mellett tüntetők az olasz rendőrökkel

2024. október 5. – 21:21

Vízágyú, könnygáz: összecsaptak a Palesztina mellett tüntetők az olasz rendőrökkel
Fotó: Yara Nardi / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A hivatalos tiltás ellenére mintegy ötezren gyűltek össze a római Ostiense téren a Palesztina mellett szervezett tüntetésen, írja az ANSA. A tiltakozók követelései között szerepel, Olaszország ne adjon el és ne küldjön több fegyvert Izraelnek. A rendőrség nagy erőkkel készült, a tér fölött helikopter cirkált, mindenkit igazoltattak, a teret páncélozott rendőrségi járművek és vízágyúk vették körül.

„Azt állítják, hogy a Hamászt jöttünk ünnepelni, de valójában azért vagyunk itt, hogy megemlékezzünk a halottainkról, a palesztin halottakról. Olaszországban egyedül Izrael barátai és az olasz hadiipar ünnepel” – hangzott el. A téren a palesztin zászlók között feltűnt a Hezbollah zászlaja is, egy gépfegyvert tartó kézzel és egy Korán-idézettel.

Fotó: Yara Nardi / Reuters Fotó: Yara Nardi / Reuters
Fotó: Yara Nardi / Reuters
Fotó: Yara Nardi / Reuters

Fél hat körül elindult a menet, sokan csuklyákkal, kendőkkel takarták el az arcukat. A rendőrség egy idő után a felvonulók elé állt a járművekkel, azért a tiltakozók új útvonalon indultak tovább. Néhányan palackokkal dobálták meg a rohamrendőröket, akik könnygázzal válaszoltak. Egy lány fejsérülést szenvedett, 30 rendőr is megsérült. A menetet nagy számban kísérik a rendfenntartó erők, akik 4 személyt állítottak elő.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!