Vučić már aláírta a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását Szerbiában

2024. szeptember 14. – 15:35

Másolás

Vágólapra másolva

Visszaállíthatják Szerbiában a kötelező sorkatonai szolgálatot, az erről szóló jóváhagyást Aleksandar Vučić szerb elnök már alá is írta, de a kormánynak is jóvá kell hagynia, írja az MTI.

„Szeretném hinni, hogy mindannyian megértik, mennyire szükségünk van erős hadseregre, mennyi fegyvert kell még vásárolnunk, gyártanunk, előállítanunk. Nem az a vágyunk, hogy bárkit is megtámadjunk, és ezt nem is fogjuk tenni. Az viszont igenis a vágyunk, hogy elrettentsük mindazokat, akik mindennap, szüntelenül fenyegetnek bennünket” – mondta a szerb elnök, aki reményét fejezte ki, hogy a kormány hamarosan elfogadja ezt a döntést.

A szerb elnök egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a férfiak számára 75 napos kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnének be Szerbiában, míg a nők önként jelentkezhetnének a kiképzésre. Véleménye szerint a kötelező katonai szolgálatot úgy kellene bevezetni, hogy az ne ijessze el az embereket, ezért senki ne távozzon az országból. Mint mondta, 75 nap igazán rövid időszak, „ez a legkevesebb, amit bárki megtehet az országáért”. Úgy tervezi, hogy pénzügyi juttatást is kapnának a katonák a kaszárnyákban töltött idejük alatt, ami ugyan megterhelné a költségvetést, de többszörösen megtérülne.

A 2010-ben megszüntetett kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását még januárban kezdeményezte a szerb hadsereg vezérkara, mert úgy ítélte meg, hogy a katonaság védelmi erejének növelése érdekében az aktív és a tartalékos állomány utánpótlására és fiatalítására van szükség, ezt pedig a kötelező sorkatonai szolgálat ismételt bevezetésével lehetne a leghatékonyabban elérni.

A szerb miniszterelnök tavaly még védelmi miniszterként beszélt arról, hogy voltaképpen nem is kellene ismét bevezetni a sorkatonai szolgálatot, mert az soha nem szűnt meg, csak felfüggesztették, ezért ezt a felfüggesztést kellene visszavonni. Indoklása szerint szükség lenne a katonai állomány feltöltésére, ugyanis már 13 éve nincs kötelező sorkatonaság, ebből következően a tartalékos állomány is hiányos és elöregedett.

Jövő év január 1-jétől Horvátország is visszaállítja a kötelező katonai szolgálatot, amely két hónapig tart.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!