Tehénjelmezes MI-cicákkal és kevesebb macskaevéssel pörgetik a kampányt az amerikai republikánusok

2024. szeptember 12. – 09:39

Másolás

Vágólapra másolva

Arizona óriásplakátjain a republikánusok új kampánya, az „Egyél kevesebb macskát, szavazz a republikánusokra!” című, egészen furcsa mottó jelent meg. A plakátok nagyon hasonlítanak az Amerikában népszerűvé vált Chick-fil-A-plakátokra, csak ezen tehénjelmezbe öltöztetett MI-macskák kérik azt, hogy egyenek a szavazók kevesebb kiscicát.

A helyi republikánus párt kedden jelezte, hogy tucatnyi óriásplakátot tervez kirakni válaszul azokra a (hamis) állításokra, amelyeket republikánus vezetők osztanak mostanában. A gondolatot Donald Trump szerdai, Kamala Harisszel tartott vitáján járatta a csúcsra, amikor mindenképp igyekezett a bevándorlásra terelni a szót. De arról, hogy hogyan kezelné a helyzetet, nem sokat mondott. Állításai javarészt kimerültek olyan abszurditásokban, mint hogy a bevándorlók amerikaiak házi kedvenceit eszik.

Az amerikai sajtó megkereste a rendőrséget is, minden elérhető forrásból arra jutottak, hogy alaptalan Trump azon állítása, hogy a bevándorlók az amerikaiak házi kedvenceit akarnák megenni. Az arizonai republikánusok szerint ennek ellenére a kampány „humoros, de fontos emlékeztető arra, hogy szükség van a biztonságos határokra”. Szerintük természetesen csak Trump képes ennek a megadására.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a háziállatos hírkacsa egy olyan közösségi médiás posztból indult ki, amelyben a felhasználó azt állítja, hogy a szomszéd lányának egyik barátja a macskáját egy olyan ház közelében találta meg holtan, ahol egy haiti lakik. A posztot egyből „több beérkező jelentésként” tálalták a republikánus vezetők, köztük a párt alelnöke, hogy bizonyítsák: a bevándorlók háziállatokat esznek. John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője „veszélyes félretájékoztatásnak” nevezte az állításokat.

(WP)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!