Biden szerint Netanjahu nem tett eleget a túszokért, Netanjahu szerint Biden nem mondott ilyet

2024. szeptember 2. – 23:29

Biden szerint Netanjahu nem tett eleget a túszokért, Netanjahu szerint Biden nem mondott ilyet
Tüntetők Jeruzsálemben – Saeed Qaq / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Amerikai sajtóértesülések alapján Joe Biden újságírói kérdésre azt mondta, hogy szerinte Benjamin Netanjahu nem tett eleget a Hamász által Gázában túszul tartott szabadon bocsátásának érdekében. Biden állítólag azt mondta, hogy a megállapodás nagyon közel volt, az amerikai elnök pedig ragaszkodott hozzá, hogy ne is távolodjanak el ettől a felek.

Benjamin Netanjahu később egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy egyszerűen nem hiszi el, hogy Biden valóban ezt mondta volna. A túszok kérdése azután jött fel, hogy az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap bejelentette, hogy hat, tavaly októberben elrabolt túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben. Az IDF szerint a túszokat nem sokkal azelőtt gyilkolhatták meg, hogy a katonáik odaértek volna, hogy kiszabadítsák őket. A bejelentés után több tízezren tüntettek vasárnap este Izrael különböző nagyvárosaiban. A legnagyobb tiltakozások Tel-Avivban és Jeruzsálemben voltak, a tüntetők Netanjahut és kormányát kritizálták, amiért nem sikerült korábban kiszabadítani a Hamász által fogva tartott túszokat.

Netanjahut a sajtótájékoztatón arról is krédezték, hogy vállalja-e a felelősséget a hat túsz halála miatt: „Nagyon szomorú vagyok, sajnálom, hogy nem hoztuk őket haza” – mondta az izraeli miniszterelnök. Azzal azonban nem értett egyet, hogy kormánya hibája lett volna a túszok halála, „azért történt mindez, mert a Hamász nem akart alkut kötni”. Netanjahu bocsánatot kért a túszok családjától, azt mondta, közel volt a foglyok kiszabadításához, de „nem érték el céljukat, hogy élve megmentsék őket”.

Netanjahu, a medve

Joe Biden megsemmisítőnek és lesújtónak nevezte a hat izraeli túsz halálhírét. Szintén sajtóértesülések szerint az amerikai elnök a héten felajánlhat egy utolsó megállapodási javaslatot a két fél számára, a tűzszünet érdekében.

A Hamász fegyveresei eközben közölték, hogy „új utasításokat adtak ki” embereiknek arra vonatkozóan, hogy mit csináljanak az izraeli túszokkal, ha az izraeli hadsereg közel ér. Az nem derült ki, mi pontosan az utasítás.

Tüntetők zárták el az utcát az izraeli védelmi minisztérium előtt, a kormány ellen tüntetve – Fotó: Jack Guez / AFP
Tüntetők zárták el az utcát az izraeli védelmi minisztérium előtt, a kormány ellen tüntetve – Fotó: Jack Guez / AFP

Amerika eközben harmincféle fegyver izraeli exportját függesztette fel hétfőn a brit kormány, miután a júliusban megválasztott munkáspárti kormány egy vizsgálat során arra jutott, hogy egyértelmű kockázata van annak, hogy ezeket súlyos humanitárius jogsértésekhez használhatják fel. Izraeli oldalról többen nem értették a döntést, Netanjahu a sajtótájékoztatón pedig úgy fogalmazott, hogy ő a tárgyalásokon „mint egy medve”, úgy harcol, minden tőle telhetőt megtesz.

Izraelben eközben hétfőn általános országos sztrájkot hirdettek az ellen tiltakozva, hogy a kormány nem mentette meg a hat túsz életét. Ez a gazdaság jelentős részét érintette, töröltek például repülőgépeket is a reptéren: az izraeli bíróság határozatban utasította az embereket, hogy a tervezettnél hamarabb hagyják abba a sztrájkot. A tüntetők blokkolták Tel-Aviv autópályáját is.

Több tízezren tüntettek vasárnap este Izrael különböző nagyvárosaiban, miután szeptember elsején kiderült, hogy hat izraeli túsz holttestét megtalálták a Gázai övezetben. A legnagyobb tiltakozások Tel-Avivban és Jeruzsálemben voltak, a tüntetők Netanjahut és kormányát kritizálták, amiért nem sikerült korábban kiszabadítani a Hamász által fogva tartott túszokat.

(Guardian, Sky News, NY Times)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!