Segélykonvojra vigyázó őröket lőtt ki az izraeli hadsereg Gázában

2024. augusztus 31. – 18:05

Másolás

Vágólapra másolva

Négy palesztin biztonsági alkalmazott életét vesztette, amikor izraeli légicsapás ért egy segélyszállító konvoj élén haladó autót a Gázai övezetben. Izrael szerint a kocsiban ellenséges fegyveresek tartózkodtak – írja az MTI.

Az Anera amerikai segélyszervezet szombati közleménye szerint konvojuk orvosi ellátmányt és üzemanyagot szállított a Rafahban lévő Vörös Félhold kórházba, amikor egy rakéta eltalálta a konvoj élén haladó autót. Az incidensben, ami még csütörtökön történt, az Anera munkatársai közül senki sem sérült meg.

Az áldozatok, akik a szervezet szerint egy helyi szállítócég biztonsági alkalmazottai voltak, korábban arra hivatkozva vették át az övezetbe belépő konvoj felvezető járművének irányítását, hogy az útvonal nem biztonságos, és fennáll a fosztogatás veszélye.

Az Anera elismerte, hogy noha az izraeli hatóságokkal egyeztetett eljárás szerint a konvojban fegyvertelen biztonsági őröket kellett volna alkalmazni, a segélymunkások nem tartották fenyegetőnek a támadás későbbi áldozatainak fellépését, ezért nem ellenőrizték őket, és nem is egyeztettek róluk az izraeli hatóságokkal. Hozzátették ugyanakkor, hogy a légicsapás előtt semmilyen figyelmeztetést nem kaptak az izraeli erőktől.

Az izraeli hadsereg azzal indokolta a támadást, hogy „több fegyveres támadó átvette az irányítást a konvoj elején haladó jármű felett”, a légicsapásra pedig csak ennek ellenőrzése, majd a jármű pontos bemérését követően került sor.

A segélyszállító konvojokat és humanitárius szervezeteket nem először éri csapás a Gázai övezetben a Hamász tavaly október 7-i összehangolt támadása és Izrael emiatti katonai beavatkozása óta. Áprilisban a World Central Kitchen (WCK) konvoját három izraeli légicsapás érte, amikben a segélyszervezet hét munkatársa vesztette életét. Egy augusztusban közzétett, az ausztrál kormány által elrendelt, és az izraeli hatóságokkal együttműködve zajló vizsgálat szerint az izraeli hadsereg azért lőtt ki rakétákat a WCK konvojára, mert súlyos műveleti hibák miatt tévesen azt hitték, hogy azt eltérítették a Hamász harcosai. Ezzel szemben ők valójában szerződéses helyi biztonsági őrök voltak.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!