Három embert halálra késelt egy támadó egy német fesztiválon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
Legalább három embert megölt és többeket megsebesített egy késes támadó a Németország észak-nyugati részén lévő Solingenben. A támadó este háromnegyed tízkor válogatás nélkül kezdett el megkéselni embereket a város alapításának 650. évfordulóját ünneplő fesztiválon. A Sokszínűség fesztiválja elnevezésű rendezvényt a solingeni templom előtti téren tartották, ahol a résztvevők este a színpadon zajló koncertet hallgatták, írja a Süddeutsche Zeitung.
A férfi célzottan az emberek nyakát igyekezett a késsel megvágni. Két nő és egy férfi a helyszínen meghalt. A rendőrség reggeli jelentése szerint a mentők nyolc sérültet láttak el, közülük öt ember állapota súlyos.
A támadó elmenekült, a rendőrség nagy erőkkel, helikoptereket is bevetve keresi.
Jelenleg nincs információnk a támadó hollétéről, mondta éjszaka a rendőrség szóvivője. Szombat délelőttre sem sikerült még megtalálnia a hatóságoknak őt. A férfinak a fesztiválon kitört pánikot kihasználva sikerült eltűnnie, írja a német közszolgálati ARD televízió hírportálja, a Tagesschau.
Bár a szemtanúk elmondásaiban egyelőre vannak ellentmondások, a rendőrség jelenleg abból indul ki, hogy magányos elkövetőről van szó. Megnyitottak egy internetes oldalt is, amire a résztvevők képeket, videókat tölthetnek fel a fesztiválon történtekről.
Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztere együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és azt mondta, imádkozik a sérültek mielőbbi felépüléséért. Jelenleg sem az elkövetőről, sem annak indítékairól nem tudni semmit, mondta Reul, aki mindenkit óvott a megalapozatlan spekulációktól.
Reagált az esetre Olaf Scholz német kancellár is, aki megdöbbenését fejezte ki és az elkövető elfogását szorgalmazta. Nancy Faeser belügyminiszter és Frank-Walter Steinmeier német elnök is az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet.
A Bild cikke szerint egész Észak-Rajna-Vesztfáliából érkeznek speciális rendőri egységek a Düsseldorfhoz és Kölnhöz közeli, 160 ezer fős városba, hogy a támadót megtalálják. A városban több helyen útzárakat alakítottak ki, ahol gépkarabélyokkal felfegyverzett rendőrök és katonák őrködnek, írta a Spiegel. A düsseldorfi rendőrség egyik szóvivője azt mondta: a támadó keresését a város határán kívülre is kiterjesztették. A hatóságok arra kérik a solingenieket, hogy zárkózzanak be lakásaikba.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!