Rácz András: A kurszki művelet célja az lehet, hogy széthúzza az orosz erőket

2024. augusztus 11. – 14:05

Másolás

Vágólapra másolva

„A kurszki körzet elleni műveletet nem önmagában, hanem a háború egészének kontextusában célszerű értelmezni. Ez a helyzet pedig szárazföldön egyáltalán nem kedvező Ukrajnának” – írja Rácz András Oroszország-szakértő a közösségi oldalán.

És hogy miért figyel most a világ a kurszki eseményekre? Azért, mert az ukrán csapatok több mint 10 kilométerre hatoltak be Oroszország belsejébe. Ez a legmélyebb határon átnyúló ukrán előrenyomulás azóta, hogy Moszkva 2022 februárjában teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen. Volodimir Zelenszkij csütörtök este szólalt meg először az ügyről, az ukrán elnök szerint Oroszországnak éreznie kell, mit tett Ukrajnával. A legfrissebb fejlemény pedig az, hogy öt nap hallgatás után Zelenszkij elismerte: valóban behatoltak orosz területre az ukrán erők.

A kurszki helyzetről a Telex elemzése ebben a cikkben olvasható.

De visszatérve Rácz András bejegyzésére! A posztját Rácz András azzal kezdi, hogy a „háború köde” néven ismert jelenség ebben a műveletben fokozottan érvényesül. Ez azt jelenti, hogy az ukránok nagyon erősen kontrollálják, hogy mit kommunikálnak, így amit tudni lehet, azt leginkább orosz, kisebb részben nyugati forrásokból tudjuk. Ez viszont Rácz szerint szükségszerűen rontja az értékelés pontosságát.

Rácz szerint a donbaszi fronton kifejezetten instabil az ukrán védők helyzete. Mint írja, „az oroszok lassacskán behatolnak Csasziv Jar központjába is, elérték Toreck külvárosát, a pokrovszki főirányban pedig már körülbelül öt kilométerre közelítették meg a kulcsfontosságú, Pokrovszk-Konsztantinyivka országutat”. Nagy orosz áttörés szerinte ettől persze még nem lesz, de az ukránok folyamatosan veszítenek területeket.

Éppen emiatt gondolja a szakértő úgy, hogy a kurszki körzet elleni művelet egyik fő célja, hogy az oroszokat rákényszerítse, hogy erőket vonjanak el a többi frontvonalról annak érdekében, hogy megállítsák a kurszki ukrán előrenyomulást.

„Nem azért, mert az különösebben nagy területet tudna megszerezni (ne feledjük, néhány száz négyzetkilométert foglaltak el eddig, a legnagyobb, megszerzett település pedig a Szudzsa nevű kisváros, aminek kb. ötezer lakója volt), hanem mert a rezsim belső hitelessége szempontjából nagyon kellemetlen az ukrán betörés” – írja Rácz.

Rácz szerint az orosz erők széthúzásának, Donbaszból való elvonásának szándékát erősíti az is, hogy a kurszki betöréssel párhuzamosan az ukrán különleges erők növelték a fekete-tengeri fronton is a műveleteik intenzitását, több kisebb rajtaütést is végrehajtva.

Mindezt szerinte az oroszok is kitalálták, ennek megfelelően jelenleg elsősorban nem a Donbaszból, hanem a déli frontról, illetve Harkiv körzetéből dobnak át kisebb erőket a kurszki régióba, miközben igyekeznek fenntartani a donbaszi műveleteik intenzitását. „Ugyanebbe a sorba illik az is, hogy az ukrán erőket elsősorban Roszgvargyija egységekkel, rendőri erőkkel, valamint sorkatonákkal igyekeznek feltartóztatni, a frontról átdobott reguláris egységek ezt csak kiegészítik egyelőre” – írja a szakértő. Ugyanezt a célt szolgálja szerinte az is, hogy a kurszki, valamint a szomszédos belgorodi és brjanszki körzetekben terrorellenes műveletet rendeltek el, tehát nem a hadsereg, hanem az FSZB alá rendelve az itteni műveletek vezetését.

Rácz szerint jól látszik, hogy a műveletnek komoly ukrán és nemzetközi moráljavító célja is van, a médiában az „ukrán sikerek” dominálnak. Ráadásul az ukrán akció már most több száz orosz hadifoglyot is ejtett, őket pedig ki lehet majd cserélni orosz fogságba esett ukrán katonákra, így nagyszámú elfogott ukrán katona térhet majd haza. Mindez moráljavító hatású.

A szakértő azonban óvatosságra int az elemzésekkel kapcsolatban, mert szerinte nagyon sok az ismeretlen a kurszki körzet elleni ukrán műveletek értelmezésében. „Eltérően a tavalyi, alapvetően sikertelen ukrán ellentámadástól, ezúttal nem ismerjük a hadműveleti a célt, a harcászati helyzetet pedig csak egy forrásból, jelentős késéssel lehet csak megpróbálni feltérképezni... indokolt tehát a visszafogottság a hosszú távú előrejelzések megpróbálásában” – írta.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!