Téglával, székekkel és hordókkal dobálták meg szombaton a rendőröket a nagy-britanniai tüntetéseken

2024. augusztus 4. – 07:17

Másolás

Vágólapra másolva

A pénteki tüntetések után több rendőr megsebesült szombaton, amikor több brit városban a tüntetők téglával, székekkel és palackokkal, hordókkal dobálták meg őket. A zavargások azt követően kezdődtek, hogy az északnyugat-angliai Southportban hétfőn három kislányt halálra késelt és többeket megsebesített egy 17 éves fiú.

Keir Starmer brit kormányfő a zavargásokról a miniszterekkel tanácskozva közölte: a rendőrség a „maradéktalan támogatását” bírja, hogy fellépjen a „szélsőségesekkel” szemben, akik „gyűlöletet akarnak kelteni”, megfélemlítve a közösségeket. Yvette Cooper belügyminiszter kijelentette, hogy az erőszakos rendzavarók „megfizetik a tettük árát”, bűnözők erőszakcselekményeinek nincs helyük Nagy-Britannia utcáin.

Angliában és Észak-Írországban szombaton összecsapások voltak a bevándorlásellenes tüntetők és az ellendemonstrálók között, pajzsos rohamrendőrök álltak sorfalat, hogy szétválasszák a két tábort. A rendőrség közölte, hogy több rendőr megsérült a Liverpool belvárosában történt „súlyos rendzavarásban”.

Fotó: Justin Tallis / AFP
Fotó: Justin Tallis / AFP

Hullban négy embert állítottak elő és három rendőr sebesült meg, amikor egy csoport tüntető meg akart rohamozni egy szállodát, amelyben menedékkérők laktak. Belfastban iszlámellenes tüntetők és egy antirasszista nagygyűlés résztvevői petárdákat dobáltak. Zavargások törtek ki Nottinghamben és Blackpoolban is.

Az erőszakos incidensek kedden kezdődtek Southportban, ahol előző nap három kislányt halálra késeltek egy táncrendezvényen. A ruandai szülőktől Cardiffban született, 17 éves Axel Muganwa Rudakubanát vádolják a támadással. Közösségi oldalakon kezdetben – tévesen – az a hír terjedt el, hogy a hétfői késelés elkövetője radikális iszlamista bevándorló. (MTI)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!