Ismét Emmanuel Macron pártja adja a francia nemzetgyűlés elnökét

2024. július 19. – 08:28

Másolás

Vágólapra másolva

Újraválasztották a francia nemzetgyűlés Macron-párti elnökét, Yaël Braun-Pivet-t, miután Emmanuel Macron államfő centrista pártszövetsége megállapodást kötött a hagyományos jobboldallal – írta az MTI.

Franciaország harmadik legfontosabb tisztségéért hatan indultak. Az új nemzetgyűlés alakuló ülésén a leköszönő házelnök a harmadik fordulóban 220 szavazattal végzett az élen, maga mögé utasítva a legtöbb parlamenti mandátummal rendelkező baloldal jelöltjét, André Chassaigne-t, aki 213 szavazatot kapott. A Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés jelöltje, Sébastien Chenu 141 szavazatot kapott a csütörtöki szavazáson.

Yaël Braun-Pivet megválasztásával tovább csökkentek az előrehozott nemzetgyűlési választások július 7-i második fordulójában élen végzett Új Népfront nevű baloldali szövetség kormányalakítási esélyei. A radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a kommunisták, a zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött választási szövetség még mindig egyedül szeretne kormányozni annak ellenére, hogy nincs meg az ehhez szükséges 289 fős abszolút többsége a nemzetgyűlésben, miközben az elnöki tábor alternatív többséget próbál kialakítani a választások negyedik helyén végzett jobbközép Köztársaságiakkal, akik a Köztársasági Jobboldal nevet vették fel az újjáalakult nemzetgyűlésben.

Yaël Braun-Pivet, a francia nemzetgyűlés újraválasztott elnöke beszédet mond 2024. július 18-án, Párizsban Fotó: Bertrand Guay / AFP
Yaël Braun-Pivet, a francia nemzetgyűlés újraválasztott elnöke beszédet mond 2024. július 18-án, Párizsban Fotó: Bertrand Guay / AFP

„Teljes mértékben vállaljuk a felelősségünket. Ez azt jelenti, hogy megakadályozzuk az Engedetlen Franciaországot és azokat, akik zűrzavart csinálnak a nemzetgyűlésben, hogy hozzájussanak az elnöki székhez” – mondta az AFP hírügynökségnek Vincent Jeanbrun, a saját jelöltjét a harmadik fordulóban visszaléptető jobbközép frakció szóvivője.

Emmanuel Macron közösségi oldalán gratulál Yaël Braun-Pivet újraválasztásához. „Mindenki, aki ismeri önt, tudja, hogy biztosítja a vélemények pluralitásának tiszteletben tartását, és az érzékenységek sokszínűségének kifejezését” – írta az elnök.

Az előrehozott választások eredményeként háromosztatúvá vált a 11 frakcióval rendelkező francia nemzetgyűlés, és egyik blokknak sincs elég mandátuma a kormányzáshoz. A baloldal 190 mandátummal rendelkezik az eddig 151 helyett, Emmanuel Macron Együtt pártszövetsége elvesztette a 246 fős relatív többségét, és 168 képviselője, míg a Nemzeti Tömörülésnek a korábbi 89 helyett 143 mandátuma van. A Választási Földrajz ebben a cikkben elemezte részletesen a francia nemzetgyűlési választás eredményét.

Macron kedden elfogadta Gabriel Attal miniszterelnök és kormánya lemondását, de a leköszönő miniszterek a helyükön maradnak ügyvivő minőségben még néhány hétig, feltehetően a párizsi olimpiai játékok (július 26. – augusztus 11.) végéig.

Egyelőre teljesen bizonytalan, hogy utána milyen kormánya lesz Franciaországnak.

A baloldali pártok tíz napja nem tudnak megállapodni egy konszenzusos személyben, akit megnevezhetnének miniszterelnök-jelöltjüknek. A folyamatos egyeztetéseken a legnagyobb feszültségek az Új Népfront parlamenti irányításáért egymással rivalizáló radikális baloldal és a szocialisták között mutatkoznak. Macron kedden a kormányülésen úgy vélte, hogy az elnöki tábornak javaslatot kellene letennie az asztalra „vagy egy többségi koalícióról, vagy pedig egy széles körű törvényhozási paktumról”, a mérsékelt baloldal és a hagyományos jobboldal bevonásával.

A nemzetgyűlés elnökének megválasztása előtt a CGT szakszervezet felhívására több százan követelték „a választások tiszteletben tartását” Párizs belvárosában, és azt, hogy a nemzetgyűlés elnöki széke és a miniszterelnöki poszt is a baloldali szövetséghez kerüljön.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!