Párizs polgármestere betartotta ígéretét, és megmártózott a kitisztított Szajnában

2024. július 17. – 19:55

Másolás

Vágólapra másolva

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere nagyjából 100 métert úszott szerdán a 20 fokos Szajnában a francia főváros közepén. Hidalgo ezzel régi adósságot törlesztett, ugyanis már évekkel ezelőtt megígérte, hogy úszni fog a Szajnában, amikor befejeződik a 2024-es olimpiára készülő város folyójának kitisztítása.

A tervek szerint ugyanis az olimpia néhány versenyszámát, köztük a triatlont a Szajnában tartják majd.

Viszont amikor Párizs még csak készült az olimpiára, ez lehetetlennek tűnt, hiszen a Szajnába még tavaly is rengeteg szennyvíz ömlött Európa egyik legnagyobb városi agglomerációjából, ezért például az E. coli baktérium is az egészségügyi határértéket többszörösen meghaladó arányban volt a vízben.

Mostanra azonban úgy tűnik, sikerült a határérték alá szorítani a súlyos megbetegedést okozó kórokozókat a Szajnában.

Hidalgo a Guardian tudósítása szerint álomszerűnek nevezte ezt a napot, és megköszönte a munkát a folyó megtisztításán éveken át fáradozó szakembereknek.

Tony Estanguet, az olimpiai szervezőbizottság elnöke a párizsi városházán jelentette be, hogy a folyó vízminősége fürdésre alkalmas, és a nyíltvízi úszószámokat, valamint a triatlont is a Szajnában tartják majd. Elismerte viszont, hogy nagyobb esők idején a folyó újra szennyezetté válhat, de a versenyprogramban készülnek erre az esetre is, a Szajnában tartott versenyszámokat „néhány nappal később” is meg tudják rendezni.

A Szajnában fürdést 1923-ban tiltották be egészségügyi kockázatok miatt. Az utóbbi 101 évben több párizsi polgármester, köztük a későbbi elnök Jacques Chirac is ígéretet tett a folyó megtisztítására, de eddig mindannyian kudarcot vallottak.

Anne Hidalgo mellett a francia sportminiszter és Emmanuel Macron is megígérte, hogy úszik majd a Szajnában az olimpia előtt, ezzel is demonstrálva, hogy sikerült fürdésre alkalmassá tenni a vizet. A francia elnök eddig még nem mártózott meg, a sportminiszter már igen. Macron és Hidalgo eredetileg június 23-ra tervezett úszására folyóba szaró flashmobbal készültek volna a párizsiak, ez most elmaradt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!