Egyiptom utazási irodákat állít bíróság elé a mekkai zarándoklat halálos áldozatai miatt
2024. június 23. – 10:12
Az egyiptomi miniszterelnök elrendelte 16 utazási iroda engedélyének megvonását azután, hogy több százan haltak meg a haddzson, a több mint 1,5 millió muszlim éves nagy zarándoklatán Mekkában. A halálesetek nagy része az extrém hőség miatt történt.
Mostafa Madbouly egyiptomi miniszterelnök a 16 cég vezetőjét bíróság elé állítatta, amiért azok illegálisan szerveztek utakat a mekkai zarándoklatra. Egyiptom azt is jelezte: különböző országok összesen több mint 1100 halálesetről számoltak be, ebből egyiptomiak 658-an haltak meg. Közülük 630-an voltak nem regisztrált zarándokok.
A haddzs több napon át tart Mekkában és környékén, és az iszlám öt pillérének egyike. Minden muszlimtól elvárják, hogy életében legalább egyszer elvégezze a zarándoklatot, ha megengedheti magának és képes megtenni az utat. Néhányan évekig várnak arra, hogy eljuthassanak, mivel az engedélyeket minden évben a királyság osztja ki országonkénti kvóták alapján, sorsolás útján. A nagy költségek miatt viszont sokszor azok is illegális utat választanak, akik kapnának engedélyt.
Egyiptom szerint a halálesetekért azok a cégek tehetők felelőssé, amelyek a vízumrendszert kijátszva, egyszerű vízumot használva szervezték meg a mekkai zarándoklatra a programokat. Ezzel illegális kerülőúton jutnak el a zarándokok Mekkába – még ha közben azt is kockáztatják, hogyha ez kiderül, letartóztatják és kitoloncolják őket. A szabálytalan útvonal viszont több ezer dollárt takarít meg azóta, hogy 2019-ben Szaúd-Arábia megkönnyítette az általános turisztikai vízum megszerzését.
(Guardian)
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!